„Amúgy hamar kiderült, hogy egy tudományos célokat követő egyesülés társadalmi munkában és társadalmi szervezetként nem életképes. A tudomány költséges vállalkozás és a magyar tőke nem sietett a segítségünkre. (Az oroszról aztán nem is beszélve.) A Karon is komplikációk adódtak. Ekkor már Manherz Károly volt a dékán és szeretett volna rendet teremteni a rendszerváltásból eléggé zilált állapotban kikerülő intézményben. És valljuk be, mi ott kakukktojásnak számítottunk. Benn is voltunk (fizikailag), meg kinn is voltunk (szervezetileg). Felajánlotta tehát, hogy legyünk közvetlen dékán alá tartozó új szervezeti egység, az akkor divatossá vált „központ” formájában. Ez jól hangzott, csak egy csekélység hiányzott az elképzelés realizálásához: a pénz.
Ezt végül a Minisztériumnak köszönhettük, amely intézkedett másfél státusz ELTÉ-re telepítéséről. Így lettem hát központvezető, Lehr Ildi meg egyszemélyes titkárság. Valójában azonban a Krausz Tamással való baráti („tettestársi”) viszonyból született (és működik ma is) a Ruszisztikai Központ. Amely nem volt ugyan koraszülött, de kétségkívül hendikepes.
Ott volt mindjárt a nevünk. 1989-ben még vígan használta az Orosz Tanszék az orosz tanszék nevet, tehát kényszerűen választottunk egy attól megkülönböztető szót: a ruszisztikát. Igaz, a rendszerváltó hevületben az Orosz Tanszék aztán átkeresztelkedett „Keleti szláv és balti filológiai tanszékre”, rajtunk azonban már rajtunk ragadt ez, a beavatottakon kívül senki által nem értett szó. Tetejébe a hamarosan meginduló speciális programunkat „Történeti ruszisztika és modern szovjetológiának” neveztük el, hogy világosan elkülönítsük az oktatási kompetenciákat. Tízfajta órát indítottunk – ismét csak társadalmi munkában, hiszen nevet azt kaptunk, de fizetett tanárt nem. Nem csoda, hogy nem sok irigyünk akadt akkoriban. Az emberek nem szeretnek ingyen dolgozni, pláne nem olyan ellenszélben, mint amilyenbe az oroszszakma került 1989 után.
Az áttörést a 98-as év hozta, amikor megrendeztük első nemzetközi konferenciánkat (valójában szimpóziumunkat). Majd azóta is minden második évben. És a világhírű tudósok megtiszteltek bennünket, és átkeltek értünk az óceánon. Még a már akkor majd’ 80 éves Nicholas V. Riasanovsky, a nemzetközi ruszisztika doyenje is, majd az évek során szinte valamennyi világnagyság. Köszönet érte Ruszlan Grigorjevics Szkrinnyikov kapcsolatrendszerének, ami annyit segített a szervezésben. És hát közvetve Dmitrij Lihacsovnak, hiszen annak idején, 1987-ben, a rá való hivatkozással jutottam el Berkeley-be Riasanovsky professzorhoz. Visszatekintve, tehát úgy tetszik, a Ruszisztikai Központ először nemzetközileg pozícionálta magát. Merthogy nem könnyű prófétának lenni saját hazánkban egy ruszistának sem.
A következő jelentős lépés az MTA Kutatóhelyi Hálózatába tartozó Történeti Ruszisztikai Kutatócsoport megalakítása volt 2002-ben a Központ bázisán. Először 5, majd ma már 15 taggal és néhány státusszal, a pécsi kollégákkal való együttműködés jegyében. Ezekben az években ebből finanszíroztuk az oktatáson túli tevékenységünket, például a könyvkiadást. Ruszisztikai Könyvek sorozatunk e támogatásnak köszönhetően szépen is gyarapodott a 2000-es évek első felében.
A Magyar-Orosz Kulturális Évadok és általában a magyar-orosz kapcsolatok látványos javulása az évtized közepén a Ruszisztikai Központ életében is döntő változásokat hozott… Majd 2006-ban létrehoztuk az „Alapítványt az orosz nyelvért és kultúráért”. (Szvák Gyula: Kis magyar ruszisztika. Russica Pannonicana, 2011, 112-114.)
.JPG)
.JPG)
.jpg)
.png)
.jpg)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
