A Magyar–Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozata sorozatot indított útjára Ruszisztikai előadások – nem csak történészeknek címmel. A most megjelent első kötet, a Szent Orsolyától Iszaak Babelig öt tanulmányt tartalmaz orosz és magyar nyelven. A kötet előszava
Lectori Salutem!
Ez a kötet egy prózai, de sikeresnek bizonyult ötlet eredménye.
2006-ban került sor a Magyar–Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozatának újjászervezésére. A rendszeressé váló összejöveteleken gyorsan kiderült, hogy az aktuális szervezeti ügyek megtárgyalása nem tölti ki a rendelkezésre álló időt, s bizony nem is mindig jelent elég vonzerőt ahhoz, hogy különösen a vidékről ezért felutazó kollégák egyetemi óráikat elhagyják, elcseréljék érte. Hamar világossá vált: egy szakmai grémium legjobb, ha szakmával foglalkozik. Csakhogy a szerencsére elég gyakran rendezett konferenciáink, szemináriumaink, publikációink alapján már meglehetősen ismerjük ennek a viszonylag zárt körű szakmának az eredményeit, képviselőit, tehát saját magunkat.
Más a helyzet a rokontudományokkal, a tágan értelmezett ruszisztikai kutatásokkal. Mert bizony mi sem vagyunk mentesek a legújabb kori történetírás bajaitól, a szegmentáltságtól, a túlzott mértékű specializációtól. Lépést tartani szűkebb szakmánk újabb és újabb közleményeivel – már önmagában ez sem kis teljesítmény. Más szakmák fejlődését nyomon követni pedig szinte reménytelenül hősies vállalkozás a felgyorsult világban.
Márpedig mi éppen ezzel próbálkoztunk meg. Negyedéves rendszerességgel tartott találkozásainkra meghívjuk a rokon területek egy–egy kiváló képviselőjét és megkérjük arra, hogy kutatási témájáról vagy az éppen őt legjobban foglalkoztató tudományos problémáról tartson számunkra tájékoztató előadást. Így hirtelen kitágul a történeti ruszisztika horizontja, könnyebben el tudjuk helyezni a ruszisztika egészében, ötleteket kapunk és adunk az előadásokat követő eszmecserék során, egyszóval az eltérő kutatási módszerek és nézőpontok találkozása inspirálóan hathat egymás munkájára.
Ennek jegyében bocsátjuk most útjára az első két év előadásait tartalmazó kötetet. Bízunk benne, hogy olvasói szemmel ugyanolyan lesz, mint, amilyenek az előadások voltak: informatív, érdekes és tovább gondolásra serkentő. Ezért azt is reméljük, hogy pozitív fogadtatásra talál, az idők során sorozattá fejlődik, s ezzel a hazai ruszisztika egy olyan új fórumra lel, amely alkalmas lesz arra, hogy jó hírét elvigye a világba.
Szvák Gyula
a Magyar–Orosz Történész Vegyesbizottság
Magyar Tagozatának elnöke |