Részletes kutatási terv

A kelet-európai rendszerváltozás és a globalizáció évezredünk utolsó évtizedére leértékelte Oroszországot a nemzetközi világrendben. Ez azonnal éreztette hatását a ruszisztikai-szovjetológiai kutatásokban is. A nagy hagyományokkal rendelkező kutatási centrumok kevesebb támogatást kaptak, az egyetemeken látványosan megcsappant az orosz-szovjet témát hallgató diákok, vagy az erre szakosodott doktoranduszok száma. Különösen nagy változáson mentek át a kelet-európai államok Oroszország (Szovjetunió) történeti tanszékei és intézetei. Ezek vagy megszűntek vagy átalakultak, nem kevés munkatársuk mintegy kiiktatódott a tudományos-oktatói életből.

Magyarországon nem voltak ilyen drámai változások, hiszen ez a téma itthon soha nem élvezett különösebb támogatást – itt jószerivel ellentétes folyamat játszódott le. Éppen a rendszerváltás idején alakult meg a Magyar Ruszisztikai Intézet, ez az önszerveződő, autonóm tudományos társaság, amely először tűzte ki célul a magyar tudományosságban a történeti ruszisztika művelését. Majd ezen önkéntes társulás alapjain jöhetett létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem keretein belül a Ruszisztikai Központ, amely több témában is releváns kutatásokat folytat. Ez utóbbi tény, természetesen, nem jelenti azt, hogy a Ruszisztikai Központ nem küzd olyasfajta legitimációs problémákkal, mint külföldi társintézményei. Ezeket azonban joggal tekinthetjük átmenetieknek, hiszen az új évezredben kétségkívül új Oroszország kerül a világtörténelem porondjára. Az utóbbi évezred fejlődési törvényszerűségei ugyanis nem kínálnak számára más alternatívát, mint az erős, egységes államét. Egy újraszerveződő, stabil regionális hatalom pedig ismét az érdeklődés homlokterébe állíthatja Oroszországot. Kiváltképp az Európai Közösség számára lesz létfontosságú az Oroszországgal való gazdasági, politikai kapcsolattartás, ami felértékeli majd a rá vonatkozó ismereteket is.

A 2001. szeptember 11 után ráirányuló nyugati figyelem meglehetős egyértelműséggel bizonyítja az előbb elmondottakat, és arról árulkodik, hogy Oroszország újbóli felértékelésének folyamata már megkezdődött. Ebben a pillanatban azonban Oroszország még sok területen instabil és jelentős mértékben az átmenetiség bélyegét viseli magán. Vonatkozik ez történettudományára is, amelyben a “régi” és az “új” küzd egymással, de amely mára már számos olyan eredményt ért el, amely az orosz múlt számos fontos problémáját gyökeresen új megvilágításba helyezi. Ezen változások regisztrálásában és értelmezésében a nemzetközi ruszisztika a fentebb vázolt okok miatt meglehetős fáziskésésben van. Az ELTE Ruszisztikai Központja ugyanakkor viszonylag kedvező helyzetben van ahhoz, hogy a jelzett területen nemzetközileg is jegyzett eredményeket érjen el. Ez részint az orosz tudományos műhelyekkel kialakított jó munkakapcsolatainak, részint földrajzi helyzetének köszönhető. A Ruszisztikai Központ által az elmúlt években rendezett nagy nemzetközi konferenciák (1997: 1917 és ami utána következik, 1998: Oroszország helye Európában, 1999: GULAG, 2000: Oroszország helye Eurázsiában) mind azt jelezték, hogy a nyugati kutatók szívesen keresnek fel bennünket, mert itt közvetlen kapcsolatot létesíthetnek a hozzánk könnyebben eljutó orosz kollégáikkal. Ez pedig egyúttal a kutatási eredmények és információk gyors cseréjét eredményezi. Nem véletlenül vetődött fel egy orosz történelem kutatásával és népszerűsítésével foglalkozó nemzetközi tudományos szervezet létrehozása, amelyben az egyik kezdeményező, az ELTE Ruszisztikai Központja egyfajta koordináló szerephez jutna.

A fentiek talán meggyőzően dokumentálják, hogy a Ruszisztikai Központ már eddig jelentős eredményeket ért el a hazai ruszisztikai kutatások terén, s hogy megvannak az adottságai egy regionális kutatási centrum működtetéséhez. Az egyetemi költségvetés és humánpolitikai korlátok azonban gátat szabnak az igazán perspektivikus, műhelyszerű kutatómunkának. Ezért kívánja a Ruszisztikai Központ egy akadémiai kutatóhely létesítésével megsokszorozni erőforrásait.
A megvalósítandó feladatok, amelyek egyben e kutatóhely négy éves munkáját meghatározzák, számosak. Hiába írta meg a Központ szakmai kollektívája Oroszország összefoglaló történetét, publikált számos monográfiát, rendezett releváns nemzetközi konferenciákat. Ezek kijelöltek bizonyos irányokat, de éppen csak a kezdő lépéseket tettük meg. Továbbra is elsősorban alapkutatásokat kell folytatnunk, amelyek közül a legsürgetőbb néhány alapvető forrás ( Russzkaja Pravda, Kijevi Patyerikon, Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai ) kritikai kiadása. A moszkvai Collegium Hungaricum megnyitásával ugyanakkor lehetőség nyílott arra is, hogy ne csak a már publikált források magyarítására, hanem új források felkutatására is vállalkozzanak munkatársaink. Erre elsősorban a kapcsolattörténet terén látok lehetőségeket, a 15. század végétől kezdődő időszaktól egészen 1956-tal bezárólag. Itt elsősorban néhány csomópont feltérképezése jöhet számításba (Mátyás és III. Iván kapcsolata, Báthory István orosz hadjáratai, II. Rákóczi Ferenc és I. Péter diplomáciája, a 18. századi kulturális kapcsolatok, 1849, a pánszlávizmus magyar recepciója, magyarok Szibériában, a koncepciós perek magyar áldozatai, az 1939-1941 közötti magyar-szovjet kapcsolatok, a magyar téma az SZKP KB és PB üléseiről készített jegyzőkönyvek fényében). A forrásfeltáró munkához hasonló a jelentősége a bibliográfiai kutatásoknak. Még csak az elején tartunk egy magyar ruszisztikai bibliográfia összeállításának, hiszen csak a mai ruszisták orosz történelmi tárgyú publikációit gyűjtöttük össze. A következő lépés a teljes magyar szakirodalom feltérképezése ebből a szempontból, amelyet követhetne egy nemzetközi ajánló bibliográfia összeállítása. A Ruszisztikai Központ mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a historiográfiai alapkutatásoknak. Ezen a téren szintén szeretnénk előre lépni és tovább folytatni vizsgálódásainkat. Szeretnénk lefordítani – és a lehetőségek szerint publikálni – néhány alapművet (mint pl. Scserbatov herceg Az erkölcsök romlásáról, Karamzin: A régiről és az újról, de Custine Oroszországról szóló művét, valamint néhány szlavofil és későszlavofil alapművet, eddig magyarul hozzáférhetetlen Lenin-, Sztálin-leveleket stb.). De tanulmányozni kívánjuk elsősorban az utóbbi évtized fő irányait az átalakuló orosz historiográfiában, csakúgy, mint a nyugati ruszisztikában. Kísérletet teszünk az Oroszországban, és Oroszországon kívül folyó orosz történeti kutatások összehasonlító vizsgálatára. Feladatunknak tartjuk a konkrét történeti kutatások folytatását is. Egyik fő irányunk a cári autokrácia hatalmi rendszerének és ideológiájának, valamint mindenkori ellenzékének, a sajátos orosz ellenállási formáknak vizsgálata. Külön foglalkozunk az orosz történelmi sajátosságok feltárásával (ezen belül a szibériai fejlődés különös vonásaival), a szlavofíliával, az orosz liberalizmus problémakörével, a sztálini rendszer eddig ismeretlen aspektusaival (különös tekintettel a GULAG-ra), valamint a kelet-európai folyamatba helyezett orosz rendszerváltással. Mind a konkrét történeti, mind pedig a historiográfiai kutatások terén folytatni kívánjuk a már megkezdett kutatásainkat a következő témakörökben: Az orosz fejlődés ún. “eredeti” sajátosságai - Az Oroszország és Európa-viszony - Oroszország és Ázsia - Idegen hatások az orosz fejlődésre - Az orosz történelem korszakai: folytonosság és megszakítottság - Állam, egyház és társadalom viszonya - Autokrácia, despotizmus vagy abszolutizmus? - A személyiségek szerepe az orosz történelemben - A természeti környezet szerepe az orosz fejlődésben - A “sajátos orosz lelki alkat” - Identitáskeresés az orosz történelmi gondolkodásban - A kurzus és az ellenállás ideológiái - Van-e “kiút” az orosz történelemben?

Minden kutató műhely számára alapvető fontosságú kérdés a kutatási eredmények nyilvánosság számára történő hozzáférésének biztosítása. Ez részint az oktatás folyamatában valósulhat meg, s e tekintetben a Ruszisztikai Központ kedvező helyzetben van, hiszen munkatársai részt vesznek a történelem szakos képzésben, a Történész Doktori Iskola munkájában, valamint speciális képzési formánk, a Történeti ruszisztikai és modern szovjetológiai program kurzusai is kiváló lehetőséget nyújtanak az eredmények népszerűsítéséhez. Másik eredményes forma a – lehetőleg nemzetközi – konferenciák nyilvánossága. Most sem szeretnénk szakítani eddigi hagyományainkkal, és évente egy releváns kérdésben sort szeretnénk keríteni a tudományos véleménycserére, kb. 20-25 előadóra tervezett nemzetközi konferenciák formájában. Az igazi nyilvánosságot azonban az eredmények publikálása biztosítja. Világos azonban, hogy ez a legköltségesebb tevékenység, ezért pályázatunkban mindössze arra korlátozzuk ezirányú igényünket, hogy évente egy, az eredményeket összefoglaló kötet kiadását iktatjuk programunkba (amely, lehetőség szerint, egyben a megrendezendő konferenciák előadásainak anyagait tartalmazná).