IV. Iván mértéktelen idealizálása nem I. V. Sztálin “ördögi műve'. Nagy hagyományai voltak ennek már a 19. századi historiográfiában. IV. Iván előnyben részesítése I. Péterrel szemben az orosz történelem nagyjai képzeletbeli panteonjában, azonban kétségkívül a sztálini kor találmánya. Mindkettőjük historiográfiai sorsa azt mutatja, hogy az autokrácia történelmi megítélése egy birodalmi gondolkodásban szükségszerűen tér el a kis népek történetírásáétól. Előbbiben ugyanis még egy keleti despota is eljátszhatja “igazságos Mátyás' szerepét.
Bonyolultabb az I. Péter-kép alakulása, hiszen az ő esetében nem egyszerűen zsarnokról, de reformátorról is van szó. Ez pedig nem egyszerűen orosz, de kelet-európai dilemma is. Az “utolérő fejlődés', a felülről kezdeményezett modernizáció ezért kegyesebb megítélésre tarthat számot tágabb régiónk történetírásában. Bizonyítván mellesleg, hogy a történelmi erőszak igazolása nem orosz gondolkodásbeli “ficam'. A “péteri rejtély' megoldatlanságát végső soron az orosz kiúttalanság okozza. Napjaink vele kapcsolatban erősödő szkepszise jelzi, hogy a birodalom megléte vagy bukása nem feltétlenül a legjelentősebb történetfilozófiai kérdés - még az oroszok számára sem. A polgára jólétét garantáló jogállam értékeinek beépülése a történetszemléletbe ugyanakkor a hagyományos orosz történelemfelfogás végét jelentheti. Ennek azonban még nem sok jelét lelhettük fel az ezredvég orosz historiográfiájában.