2009. szeptember 21-én, a budapesti Kossuth Klubban lezajlott az ELTE Ruszisztikai Központja, a moszkvai ROSSZPEN könyvkiadó és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében a „Sztálin és a sztálini jelenség vitás kérdései” című nemzetközi tudományos konferencia.
Sztálin és a sztálini jelenség vitás kérdései
2009. szeptember 21-én az ELTE Ruszisztikai Központja, a moszkvai ROSSZPEN könyvkiadó és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében a budapesti Kossuth Klubban került sor a „Sztálin és a sztálini jelenség vitás kérdései” című nemzetközi tudományos konferenciára.
Szvák Gyula professzor bevezető, historiográfiai témájú előadásában a posztmodern történetírás és a történelmi relativizmus kritikáját megfogalmazva az orosz historiográfia pozitivistább szellemű tradícióinak értékállóságát emelte ki. Különösen fontos és aktuális mindez, hiszen a ’90-es években a szovjet történetírás majdhogynem egészét értéktelennek minősítették, s a Nyugatról jövő iskolák domináns szerepre törtek.
Szergej Mironyenko professzor, az Orosz Föderáció Levéltárának igazgatója Sztálin szerepéről beszélt a Nagy Honvédő Háború kitörését közvetlenül megelőző időszakban, előadásában az 1939-1941 közötti német-szovjet viszony egész spektrumát áttekintette, s elvetette azt a nézőpontot, miszerint a Molotov-Ribbentrop paktum „zseniális sakkhúzás”, vagy „elkerülhetetlen szükségszerűség” lett volna. A szovjet hírszerzés tájékoztatta Sztálint a közelgő német támadásról, aki az utolsó pillanatig mégis hitt Hitlernek.
Krausz Tamás professzor a Molotov-Ribbentrop paktum eltérő interpretációs lehetőségeit vázolta s a sztálinizmus mai értelmezéseinek politikai hátterére utalt. A posztszovjet államokban a történelemértelmezés az újonnan formálódó identitás alapja, ez viszont könnyen a hamisítások, csúsztatások melegágyává válhat. Ennek egyik eleme a történelem relativizálása, a nácizmus és a kommunizmus közé egyenlőségjelet téve, nem véve tudomást a szándékok és a terrort mozgató mechanizmusok különbségéről. A másik tudománytalan jelenség a történelem indokolatlan etnicizálása, amely egészen fals interpretációkat szül a szovjet múlt értelmezése kapcsán (pl. Ukrajnában). Krausz professzor kihangsúlyozta: tagadhatatlan Sztálin bűnössége, a szovjet diktátor emberek százezreinek halálért felelős, ám a terror gépezetét nem ő egyedül működtette.
Andrej Szorokin, ROSSZPEN kiadó igazgatója elmondta, hogy az elmúlt időszak az orosz történetírásban inkább a „pozitivizmus” időszaka volt, számos új forráskiadvány jelent meg. Ami Sztálin értelmezését illeti, ennek kapcsán az a tendencia látszik kirajzolódni, hogy lassan ugyan, de növekszik a Generalisszimusz elismertsége az orosz társadalomban. Sztálin „népi”, „alulról jövő” növekvő respektje mellett megfigyelhető egy „felülről jövő”, legalábbis ellentmondásos Sztálin-kép is. Ennek példája a Kreml által jóváhagyott történelemkönyv, amelyben Sztálint „sikeres menedzsernek” nevezik.
Sz. Bíró Zoltán az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa a sztálinizmus Köztes-Európa-i interpretációi közül a lengyel és a baltikumi értelmezéseket és ezek ellentmondásait ismertette. A lengyel múltértelmezések átpolitizáltságát mutatja, hogy a volhíniai, ukránok által elkövetett mészárlások ügyében a lengyel közvélemény korántsem olyan aktív, mint Katyn esetében. A baltikumi országok erőteljes antisztálinista diskurzusa pedig már-már feledteti a nem kis mértékben a helyi lakosság részvételével elkövetett bűnöket.
Arszenyij Roginszkij, a Nemzetközi Memorial Társaság elnöke a sztálini terror oroszországi emlékezetéről tartott előadást. A Memorial számításai szerint a Szovjetunióban 1921 és 1991 között mintegy 11 millió embert értek repressziók. Ebben az időszakban 4,5 millió politikai ítélet született: ezen belül 1 millió embert halálra, 3,5 millió főt kényszermunkára ítéltek. A sztálini időszakhoz kapcsolható deportálások 6,4 millió ember sorsát érintették. Az előadó kitért az orosz történelemkönyvek szemléletére, amelyekben a terrort ugyant nem hallgatják el, viszont a történelmi folyamatból kiemelve ábrázolják.
Bartha Eszter, az ELTE Kelet-Európa története tanszékének munkatársa a totalitarianizmus elméletek historiográfiai gyökereiről beszélt, mindenekelőtt Hanna Arendt munkásságáról, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy végül a nácizmus és a kommunizmus közé egyenlőségjelet tegyenek.
Gyóni Gábor
|
