A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna

Aztán volt időm megtapasztalni, hogy ez nem „csak” egy virtuális közön/sség, hiszen a Kutatók Éjszakáin vagy más rendezvények alkalmával mindig zsúfolásig megtelt auditóriumok előtt beszélt.

            A maga fanyar hangján, a maga fanyar, de mindig ütős humorával/iróniájával. Magyarul. A hallgatóinkon kívül talán ezt irigylem tőle a legjobban: hogy egy számára idegen nyelven is uralni tudja a témát és a közönséget, a csipetnyi akcentuson kívül semmi nem mutatja, hogy létezik számára egy másik nyelvi és kulturális közeg is -, amelyben született, felnőtt, szocializálódott. Szabadon jár át a kettő között, bár én váltig állítom, hogy oroszul az előadásmódja kissé elitista, míg magyarul merőben demokratikus.

            Akárhogy is áll ez a kérdés, ezen a vonzó módon mára már valóban generációkat vezetett be az orosz kultúra és történelem alapvetéseibe. Hogy annak idején meg én tanítottam őt a közép- és kora újkori történelemre? Már nem tudom, mi újat tudtam neki mondani (közel egykorúak vagyunk), de azt a valamit biztosan lelkesen mondtam, hiszen az ismerethiányaimat igyekeztem inkább lelkesedéssel, mint arroganciával kompenzálni.

            Ez jó rég volt. Kollégák is jó régen vagyunk. Ha most „hivatalosan” is kell mondanom valamit munkásságáról, a legegyszerűbb, ha idemásolom a Ruszisztikai Intézet/Központ 25/20 éves jubileumi kötetébe róla írottakat:

„Filippov Szergej a ruszisztikai mesterszakon az orosz egyháztörténetről, a 19. századi orosz kultúráról és eszmetörténetről tart órákat, nem véletlen, hogy publikációi is jórészt ebben a körben íródtak az utolsó másfél évtizedben. Eleinte a 17. századi vallási küzdelmekről írt tanulmányokat[1], majd ebből védte meg PhD-disszertációját, amely 2007-ben könyv alakban is megjelent „Religioznaja borba i krizisz tragyicionalizma v Rosszii XVII veka” címmel. (A régi orosz történelemmel és kultúrával való foglalkozásának mintegy „melléktermékét” alkotta az Olga fejedelemasszonyról szóló évkönyvbejegyzések, illetve a „Poveszty o Gore-Zlocsasztyii” újfajta interpretációjának kísérlete.[2])

Később érdeklődése egyre inkább a 19. századi oroszországi európaizáció problémái felé irányult, illetve azt vizsgálta, hogy az európai ideológiai koncepcióknak mi lett a sorsuk orosz talajon.[3] Oktatási feladatainak szerves része volt, hogy forrásköteteket állított össze a 19. századi orosz történelemből[4], illetve egy egyetemi jegyzet szokásos színvonalát jóval meghaladó szintézist írt 2010-ben „Az „orosz eszme” alakváltozásai. Az orosz konzervativizmus, liberalizmus és radikalizmus” címmel.

Munkásságának rövid ismertetése nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy a Ruszisztikai Központ orosz nyelvű kiadványainak fordítása legnagyobbrészt az ő munkáját dicséri, neki köszönhető, hogy műveink autentikus módon és formában jelenhetnek meg a nemzetközi ruszisztikában.”

Ez utóbbi megjegyzés sem lenne teljes, ha nem pontosítanám: az én gyakorlatilag összes oroszul megjelenő írásomat Filippov Szergej fordította. Hihetetlen mennyi babért arattam érdemtelenül. Ugyanis ezek a szövegek valóban a legszebb orosz nyelven szólnak és bizony nem egy felhevült recenzens méltatta már nyelvi szépségüket, abban a hiszemben, hogy az is a szerzőnek köszönhető.

Filippov Tanár Úr most szintén egy jubileumba csöppent. Ahogy őt ismerem, egy cseppet sem örül neki. Én sem „lihegném túl” a jelentőségét. Bejár ezután is, ahogy eddig is tette, jönnek a hallgatói lelkesen, ahogy eddig mindig, teszi a dolgát, mint mindig. Finoman, kulturáltan, okosan, a szemüvege mögüli átható figyelemmel és érdeklődéssel, ahogy egy 1917 előtti orosz történészprofesszorhoz illik.

Tartsa meg ezt a jó szokását és ízlését még sokáig, tanítványai és kollégái épülésére!

                                                                                                           Szvák Gyula