![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2522.jpg) Idén negyedszer kerültek átadásra az ELTE Bölcsészettudományi Karának dísztermében az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért és a Ruszisztikai Központ által alapított ruszisztikai díjak.
2010. november 26-án 18 órakor ünnepélyes keretek között és a több mint nyolcvan fő jelenléte mellett is bensőséges hangulatban zajlott az ünnepség, amelyet hagyományosan komolyzenei program nyitott. Ez alkalommal Megyesi Schwartz Lúcia operaénekesnő varázslatos és átszellemült előadásában hallottunk két Csajkovszkij művet, Mocsári Emma zongoraművésznő kíséretével. Ezután Szvák Gyula professzor, az Alapítvány elnöke megnyitotta az ünnepséget.
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2555.jpg) A Pro Cultura Hungaro–Russica díjat – Vass Lajos, az Operaház volt főigazgatója, a Duna TV Filmszerkesztősége és Gothár Péter film- és színházi rendező után – idén Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, a Magvető kiadó igazgatója kapta. A díjazottat Kiss Ilona irodalomtörténész laudálta, aki külföldi tartózkodása miatt írásban küldte el gondolatait. Megpróbálta összefoglalni, mi minden kell ahhoz, hogy valaki pontosan – mint Morcsányi Géza – értse, mi is az az orosz 'тоска', és milyen véletlenek segítik hozzá az embert ahhoz, hogy minden körülmény ellenére "egyszer s mindenkorra, végérvényesen beleszeressen az orosz kultúrába".
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2571.jpg) A Ruszista életműdíjat 2010-ben Páll Erna nyugalmazott egyetemi docens, számtalan tankönyv, szótár, nyelvészeti munka szerzője, az ELTE BTK legendás hírű oktatója kapta. Páll Ernát jeles tanítványa, az ELTE BTK Orosz Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, Dési Edit laudálta, aki kiemelte: "Erna sosem törekedett címekre és rangokra, ezért úgy gondolom, hogy az életműdíj, amit most átvett, valójában nem is igazán neki fontos, hanem nekünk." Páll Erna meghatott köszönő szavainak egyik alapmotívuma az volt, hogy a szerencse lányának tartja magát, mivel életét számos váratlan, sokszor eleinte rossznak tűnő fordulat tarkította, de utólag mindig kiderült, hogy épp ezeknek köszönhetően alakult szépen a sorsa.
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2586.jpg) Az Év Ruszistája és egyben a magyarországi Lihacsov díj tulajdonosa 2010-ben Dr. Varga Éva Mária történész, moszkvai levéltári főkiküldött lett a "Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956)" című monográfiájáért és majdnem egy évtizedes áldozatos moszkvai munkálkodásáért, amelynek nemcsak saját, úttörő kutatásainak kötetbe rendezése lett az eredménye, hanem az is, hogy számos magyar kutató – Varga Éva Mária segítségével – hosszabb-rövidebb tanulmányútja alatt hatékony levéltári kutatásokat végezhetett. Varga Éva Máriát Sipos Péter, a történettudományok doktora laudálta, akinek zárógondolata így hangzott: "Varga Éva Mária kötete után többé már nem lehet hazudni a hadifogolykutatásban."
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2605.jpg) Az Év Orosztanára megtisztelő címet idén Dr. Pap Gábornénak ítélte a kuratórium, aki a pécsi Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola oktatója. Dr. Pap Gábornét pályatársa, Az Év Orosztanára 2009 cím tulajdonosa, Szilágyi Erzsébet laudálta, aki kiemelte, hogy Dr. Pap Gáborné azon nagyon kevés orosztanárok egyike Magyarországon, aki az elmúlt évtizedek minden változása mellett és ellenére folyamatosan tanított orosz nyelvet általános iskolásoknak is. Ez is mutatja, hogy tanáregyéniségének köszönhetően a szülőket is sikerült meggyőznie, hogy az orosztanulásnak nem a konjunktúráktól függ az értelme. Minden jelenlévő díjazott, vendég és a szervezők nagy megtiszteltetésére Az Év Orosztanára 2010 díjat személyesen Szerafima Alekszejevna Havronyina, az "élő leganda" adta át, akinek tankönyvei több évtizede az oroszoktatás és -tanulás bibliájának számítanak Magyarországon éppúgy, mint szerte a világon.
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2611.jpg) Manzák Krisztina, az ELTE BTK történész hallgatójának hegedűszólója után – aki Jules Massenet Thais című operájából a csodálatos Meditációt adta elő – Dr. Havas Ferenc tanszékvezető, az Alapítvány kuratóriumának tagja beszélt Az Év Oroszdolgozata 2010 pályázat tanulságairól és eredményeiről. Az Év Oroszdolgozata címet idén Szaniszló Orsolya ötödéves történész hallgató (ELTE) Nemesi leánynevelés a XVIII. századi Oroszországban című pályaműve nyerte.
![](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2633.jpg) A rendezvény záróakkordját Mocsári Emma zongoraművésznő és Edőcs Tamás fuvolaszólója adta, majd a díjazottak köszöntésére, a pezsgő és a – szinte hamuban sült – pogácsa mellett Dr. Orlovszky Géza tudományos dékánhelyettes méltatta a hazai ruszisztika eredményeit és ezen eredmények kiemelt "forrásait" – az idei díjazottakat.
![Úr Máté](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2616.jpg) ![Kőszeghy Zsolt](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2618.jpg) ![Szaniszló Orsolya](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/SzaniszloOrsi.JPG)
![Nagy Szilvia](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2517.jpg) ![Dr. Pap Gáborné és Szerafima Havronyina](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/IMG_2602.jpg) ![A szamovár - Pro Cultura Hungaro-Russica](/php/upload/Image/2010/Ruszisztikai Dijatado 2010/DSC03411.JPG)
|