Belsazer ward in selbiger Nacht
Von seinen Knehten umgebracht
/Heinrich Heine/
1918 július 16-17-ra virradó éjszaka, az akkor Jekatyerinburgnak nevezett (1924-1991 között Szverdlovszkra átkeresztelt; nevét 1992-ben visszakapó) uráli városban, Nyikolaj Ipatyev gazdag kereskedő házában egy bolsevik kivégzőosztag lemészárolta az ott fogva tartott II. Miklóst, az 1917 márciusában lemondott utolsó(előtti)[i] orosz cárt, és teljes családját; feleségét, Alekszandra Fjodorovna cárnét; öt gyermeküket, a 14 éves Alekszej cárevicset, Olgát (22), Tatyjanát (20), Mariát (18), Anasztasziát (16) és négy szolgájukat.
Holttestüket ezután egy teherautóra rakták, és egy város közeli bányához szállították. A meztelenre vetkőztetett tetemeket egy aknába dobták. A tettesek egy nappal később visszatértek az aknához, az összefagyott holttesteket először megpróbálták elégetni (eltüntetni), de egy arra járó paraszt meglepte őket, s kénytelenek voltak más helyet keresni. Ott, Ganinya Jama közelében először Alekszej és Maria holttestét elégették, a többikét a hajnal közeledtével egy mélyedésbe dobták, majd a tetemeket savval lelocsolták és elásták. A holttestek az 1991-es exhumálásig rejtve maradtak.
Bár azóta már sok víz lefolyt a Dunán, a Volgán, és még az Iszétyen is, a mai napig szárnyra kapnak legendák avval a bizonyos éjszakával kapcsolatban. Egyesek állítják, Anasztaszia hercegnő, vagy a cárevics nem is haltak meg, valahogyan túlélték a borzalmakat. Amerikában, Kanadában, Angliában, Szibériában már több „cári sarj” is feltűnt, pillanatnyi szenzációt okozva. Mások azt állítják, valójában nem is a cári család maradványait helyezték örök nyugalomra nagy pompával 1998. július 18-án Szentpéterváron, a Péter-Pál erődben. Az „igazi” maradványok vasúti talpfák, vagy keresztút (!) alatt fekszenek a mai napig az uráli erdőben.
A volt cárt és hozzátartozóit 1918. április 17-án szállították Szibéria „történelmi” fővárosából, Tobolszkból (ez az egyetlen szibériai város, ahol van „kreml”), ahol addig fogva tartották őket, Jekatyerinburgba. Itt, április vége és július között a város központjában, a Voznyeszenszkij-dombon elhelyezkedő Ipatyev-házban őrizték a foglyokat[ii].
A volt cár és családjának őrizetét az Ipatyev házban Alekszandr Dmitrijevics Avdejev cseljabinszki származású vörös komisszár látta el, akivel a foglyok már Tobolszkban megismerkedhettek. Az Avdejev parancsnoksága alatt álló különítményt egyes források „lettként” (latyš) nevezik meg. Így maga a volt cár naplójában, az április 25-i bejegyzésében arról tesz említést, hogy, bár az őrségben van néhány volt tiszt a cári hadseregből is, azonban a többséget „lettek” alkotják.
„Lettek” alatt azonban alkalmasint magyarokat kell érteni. A korabeli orosz forrásokban számos esetben találkozhatunk azzal, hogy a nem oroszokat egyszerűen „lett”-nek nevezték. Ennek oka, hogy a vörösök oldalán nagyszámban harcoltak lett lövészek, olyannyira, hogy a „lett” ethnonym egyszerűen a külföldi (inosztranyec) gyűjtőnevévé vált.
Ma már talán kevésbé hangoztatott az a tény, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett mintegy 100 000 magyar hadifogoly a polgárháborúban a vörösök oldalán harcolt (míg a Csehszlovák Légió a fehéreket támogatta Szibériában), köztük volt pl. Gyóni Géza, a tragikus sorsú költő. És köztük volt sok társával együtt Nagy Imre, az 1956-os forradalom mártír miniszterelnöke is.
A vörös magyarok harcoltak a Távol-Keleten, az Amurnál, de az Urálban is. Jekatyerinburgban mai napig utca őrzi emléküket. 1918-ban gyakran lehetett látni Jekatyerinburg utcáin „osztrák egyenruhába” öltözött magyarokat. A fogoly cárné július 12-én azt írta a naplójába, hogy az Ipatyev-ház menti úton (ez Jekatyerinburg észak-déli „tengelye”) zene mellett seregek vonultak: „úgy tűnik, ezek osztrák (értsd: az osztrák-magyar hadsereg egyenruháját viselő) hadifoglyok voltak, akiket a csehek ellen küldenek.”
Azt, hogy április végén az Ipatyev-ház őrsége magyarokból állt, közvetve magától Avdejevtől tudjuk. Az Ipatyev-ház őrizetében később részt vett, és az Avdejevet személyesen ismerő Anatolij Alekszejevics Jakimov 1919 májusában a fehér vizsgálóbizottság előtt tett vallomásában azt mondta: Avdejev elmondta neki, a „lettek”, akik a házat őrizték: magyarok voltak. „Ő (azaz Avdejev) egész pontosan magyar őrségről beszélt, és nem valamilyen másmilyenről.”
Ezt a magyar őrséget Jakimov beszámolója szerint nemsokára leváltották, majd orosz önkénteseket vezényeltek az ház őrizetére. Hogy május elején lecserélték az őrséget, a cár naplója is megerősíti. Jakimov vallomása szerint, amikor ők megérkeztek átvenni az őrséget, a magyarok már nem voltak ott.
Az új orosz őrség létszáma a legvalószínűbb variáció szerint 30 + 16 főből állt. 30 munkás-önkéntes a Sziszerty gyárból, és 16 önkéntes egy másik jekatyerinburgi gyárból. A harminc fős munkásbrigád tagjai ismertek - egy dokumentum tartalmazza neveiket – láthatóan mind oroszok voltak.
Július 4-én ( a régi naptár szerint június 21-én) jelentős változás történt, Avdejevet leváltották, és a helyére Jakov Mihajlovics Jurovszkijt, a régi, kipróbált bolsevikot nevezték ki az Ipatyev-ház, vagy ahogy a dokumentumokban nevezték, „Különleges Rendeltetésű Ház” őrségének parancsnokává. Jurovszkij megérkezése után (július 4.) azonnal a belső őrség lecserését kezdeményezte, Andrejev embereinek leváltását. Jurovszkij azt állította, a Rendkívüli Bizottság (RB) egy osztagot küld ki: ebből arra lehet következtetni, hogy a bolsevik legfelsőbb vezetés vezényletével zajlott az őrcsere, s lényegében már ekkor megtörténtek az előkészületek a volt cár kivégzésére. Ugyanezen a napon Filipp Iszajevics Goloscsekin, az Uráli Katonai Körzet fő komisszárja, Lenin személyes jó ismerőse Jekatyerinburgból Moszkvába utazott, Leninhez, megbeszéléseket folytatni. Valószínűleg e megbeszéléseken pecsételődött meg végleg a cári család sorsa.
Még július 4-én megtörténik a belső őrség kicserélése – ezt egy Jekatyerinburgbúl Moszkvába küldött telegram is igazolja, jelezve egyúttal az új belső őrség fontosságát. A volt cár írja naplójában ugyanekkor: „A házon belül új lettek állnak őrségben, a külső őrség ugyanaz maradt”.
M. I. Letens (az Ipatyev-házat őrző egyik gárdista) 1918. augusztus 7-én, a fehér vizsgálóbizottság előtt[iii] tett vallomásában azt mondta, hogy a házat 56-an őrizték, 30 munkás a Sziszerty-gyárből, 16 további jekatyerinburgi vörösgárdista és 10 „lett”.
Kérdés, kik voltak ezek a „lettek”, ez a tíz főből álló, láthatóan különleges osztag, amely július 4-én érkezett az Ipatyev házba? Okunk van feltételezni, hogy e tízfős csoport már július 4-én úgy érkezett a házba, hogy fel voltak készítve a cár és családja lehetséges kivégzésére. Tanúvallomások is megerősítik, hogy a kivégzésre egy speciális csoport érkezett (A. A. Sztrekotyin vörösgárdista vallomása). A rendelkezésünkre álló adatokból kikövetkeztethetően a tíz fős különleges osztagban heten magyarok és hárman oroszok voltak.
A „lett” osztagról tudjuk azt, hogy tagjai július 4-ét megelőzően a jekatyerinburgi „Amerika” szállodában tartózkodtak, s onnan érkeztek a házhoz (az egykori „Amerika” szálló épülete ma is megvan).
További beszámolók is 10 „lettet” neveznek meg az Ipatyev-ház – már Jurovszkij alatti – belső őrségeként. Jakimov azt állítja vallomásában, az érkező „lettek” közül öten oroszok voltak, öten nem oroszok. Jakimov 4 orosznak fel is idézte a nevét, ezek: Kabanov, Jermakov, Portyin, Kosztouszov. Jakimov e vallomása nem ellentmondásmentes: más tanúk a 10 érkező „lettből” csak Kabanov nevére emlékeznek. Jurovszkij egy későbbi vallomásában azt állítja, a Rendkívüli Bizottságtól öt vagy hat „lettet” kapott, de a nevükre nem emlékszik. Azért így is tanulságosak Jakimov szavai: „Az Amerika-szállóból érkezőket mind kivétel nélkül „lettnek” hívtuk. A nem oroszokat azért neveztük „lettnek”, mert nem oroszok voltak. Azt nem tudtuk, hogy ezek valójában lettek-e vagy nem, ezt senki nem tudta közülünk. Teljesen lehetséges, hogy nem lettek voltak, hanem magyarok [sic!].” A nyilvánvaló etnikai eltéréstől függetlenül az osztagban lévő oroszokat is „lettnek” nevezte a már Ipatyev-házban tartózkodó őrség. Ezt az újonnan érkező csapatot az Ipatyev-ház alsó szintjén szállásolták el, közülük néhányat a leendő kivégzés helyszínén.
Milyen konkrét bizonyíték van arra, hogy ezek a „lettek”, a július 4-én érkezett új belső őrség tagjai – legalábbis részben – valóban magyarok voltak?
Az első és legfontosabb az ún. Meier-lista. Johann Meier, ausztriai német, az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia katonája, később fogságba esvén belépett a bolsevik pártba. 1918 tavaszán az uráli katonai körzetben vállalt szerepet. Aktívan agitálta a bolsevik eszméket a hadifoglyok körében. 1918. július 16-17-én éjjel az Ipatyev házban tartózkodott. Később Németországban, majd az NSZK-ban élt (1964-ben halt meg). Az NSZK-ban publikálta a nála lévő dokumentumokat a cári család kivégzésének részleteiről.
Így a 7Tage német folyóirat 1956 augusztus 25-i számában jelent meg az a 1918.július 18-án Jekatyerinburgban kelt dokumentum, amely egy névsort tartalmaz, az „Ipatyev-ház «különleges megbízatású» osztagának” névsorát (lásd dokumentum). Meier azt állította, a névsort bizonyos A. Mebiusztól kapta az Ipatyev házban. Mebiusz kiléte meglehetősen rejtélyes, hasonló nevű személy ismert mint az Uráli Katonai Körzet kommiszárja 1918-ban, ám pontos személyazonossága tudtommal ismeretlen. Más beszámolók is megerősítik egy bizonyos „Mebiusz” jelenlétét – kiléte nem világos. A kivégzés estéjén az Ipatyev-házban valóban feltűnt egy láthatólag magas rangú ismeretlen személy, aki a „lett” őrség tagjaival beszélt – nem oroszul, hanem a tanúk számára valamely ismeretlen, érthetetlen nyelven...
A „különleges osztag” névsora a következő neveket tartalmazza: Gorvat Laoisz, Fiser Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nad Imre, Grinfeld Viktor, Vergazi Andreasz, majd külön (!) három orosz név Vagamov Szerge(j), Medvegyev Pav(el), Nyikulin. Végül a lap alján a „főnök” neve: Jurovszki(j). Azaz a legvalószínűbb transzkripcióban: Horvát Lajos, Fischer Anzelm, Edelstein Izidor, Fekete Emil, Nagy Imre, Grinfeld Viktor, Verhas András, és külön Szergej Vagamov, Pavel Medvegyev, Nyikulin, és végül Jurovszkij.
Az első hét személy neve egyértelműen magyar eredetűnek látszik.
Bár az irodalomban az is felmerült, hogy Meier listája pusztán hamisítvány, vagy kitaláció („a KGB manipulációja”), maguk a jekatyerinburgi adatok tökéletesen visszaigazolják annak hitelességét.
Az Ipatyev-ház területén számos, ceruzával írt firkát fedeztek föl a fehér vizsgálóbizottság tagjai. Ezek kettő kivételével mind orosz nyelvűek, a legtöbbször rendkívül vulgáris, obszcén, a volt cárt és a cárnét gyalázó feliratok. De van köztük egy magyar nyelvű felirat is! A felirat oroszul kezdődik, de aki írta, láthatólag gyengén bírta az oroszt: Vargas karau...1918.VII.15...majd a felirat magyarul folytatódik: Verhas Andras 1918.VII / 15e örsegen. (a másik nem orosz felirat egy német nyelvű Heine-idézet a kivégzés pincéjében – egyben e cikk mottója).
A magyar feliratot hátrahagyó személy pontosan az, aki Meier listájában Vergazi Andreasz néven szerepel! Ez a magyar katona őrködött a jekatyerinburgi Ipatyev-ház egyik őrposztján 1918.július 15-én, egy nappal a kivégzés előtt. Kutatásaim során megtaláltam ezen személy nyomát Jekatyerinburgban. Hadifogolyösszeírásokban szerepel, egy 1921-es jekatyerinburgi hadifofolyösszeírás alapján a következőket tudjuk Verhas (Vergas?) Andrásról: Budapesten született, 32 éves, magyar nemzetiségű, „technikus-mechanikus” végzettségű. A jelek szerint ő is azon magyarok közé tartozott, akik minden bizonnyal maradtak Oroszországban 1921 után is (tehát nem tért haza).
Még július 14-én este visszaérkezett Moszkvából Jekatyerinburgba S. I. Goloscsekin, Lenin különmegbízottja. Késő este Goloscsekin a helyi bolsevik vezetőket tájékoztatja a döntésről: a cári családot kivégzik, s a kivégzésre legkésőbb július 18-ig sor kerül. Másnap az Ipatyev-ház őrsége is megkapta az információt, hogy eljött az idő. Megkezdődik a „likvidáció” előkészítése. 16-án este a kivégzőosztag és a vezetőség megbeszélést tartott (ekkor érkezett a titokzatos, oroszok számára érthetetlen nyelven beszélő Mebiusz is a házba).
A mit sem sejtő cári család nyugodtan feküdt le aludni, a cárné még ezen az utolsó napon is vezette naplóját. A tanúvallomások egyértelműen arról számolnak be, a cári család és szolgáik mit sem sejtve ballagtak le az Ipatyev-ház pincéjébe, miután hajnali 2-kor felébresztették őket (mondván, biztosabb helyre viszik őket).
De vajon Meier listája ténylegesen a kivégzőosztag névsorát tartalmazza-e?
A kivégzés részletei elég jól ismertek, jónéhány részletes beszámoló rendelkezésünkre áll a véres éjszakáról. Bár az egyes beszámolók bizony tartalmaznak ellentmondásokat, egyfajta „összkép” mégis nagy biztonsággal kirajzolható. Miután a fehérek elfoglalták Jekatyerinburgot (1918. július 25-én), maguk is folytattak vizsgálatot, és a szovjet időkben is igyekeztek néhány alkalommal a részletek tisztázására (1934-ben, 1945 nyarán, 1964-ben). Így több-kevesebb bizonyossággal meg lehet adni a kivégzésben részt vevők névsorát.
Az egyes tanúvallomásokat egyeztetve az alábbi táblázatban foglalható össze a kivégzésben részt vevők névsora, a vallomástevők (dőlt betű) verziói szerint:
|
Meier-lista
|
Jurovszkij
|
Medvegyev K.
|
Medvegyev P.
|
Jakimov
|
Sztrekotin
|
|
Jurovszkij
|
Jurovszkij
|
Jurovszkij
|
Jurovszkij
|
Jurovszkij
|
Jurovszkij
|
|
Medvegyev P.
|
Medvegyev P.
|
Medvegyev P.
|
P. Medvegyev
|
Medvegyev P.
|
Medvegyev
|
|
Nyikulin
|
Nyikulin
|
Nyikulin
|
|
Nyikulin
|
|
|
Vagamov
|
|
|
|
|
|
|
7 magyar
|
7 (6) „lett”
|
7 „lett”
|
7 „lett”
|
„lettek”
|
6-7 ismeretlen
|
|
|
Medvegyev K.
|
Medvegyev K.
|
|
|
|
|
|
Jermakov
|
Jermakov
|
|
|
Jermakov
|
|
|
|
|
Jurovszkij társa
|
|
|
|
|
|
|
2 RB tag
|
|
|
|
11 fő
|
11 (12) fő
|
12 fő
|
12 fő
|
11 fő ?
|
10-11 fő
|
[i] Minden valószínúség szerint Nyikulinról van szó.
Jermakov vallomása is ismert, 1945-ből, de az annyira nyilvánvalóan eltér a többitől, hogy nem vehető komolyan számításba (eszerint csak hárman vettek részt a kivégzésben). Nyikulin élete vége felé. 1964-ben (1965-ben halt meg) azt állította, hogy nyolcan vettek részt a kivégzésben: Jurovszkij, Nyikulin, a két Medvegyev, Jermakov, Kabanov és még ketten. Ez ugyanaz a Kabanov, akit Jakimov említ a „lettek” között. Viszont maga Nyikulin 1965-ben már egy levélben teljes bizonyossággal állította, hogy Kabanov nem vett részt a kivégzésben!
Látható tehát, hogy a kivégzésben biztosan részt vett Jurovszkij, P. Medvegyev, Nyikulin, illetve 6 vagy 7 „lett”. Ezek az adatok így egybevágnak a Meier-listával. Az egyetlen kivétel a csak a Meier-listán szereplő „Vagamov” név, amely sehol másutt nincs meg: lehetséges, hogy ő Jermakovval azonosítható akit Jakimov is említ a „lettek” között, s akinek részvétele a mészárlásban aligha kétséges?[v]. K(udrin). Medvegyev szerepe kétséges. Tehát 11 vagy 12 fő vett részt a kivégzésben. P. Medvegyev vallomása egybevág a Meier-listával annyiban is, hogy a „letteket” 7 + 3-as csoportra osztja. P. Medvegyev állítása szerint hét „lett” (azaz a magyarok) külön szobában lakott, míg a többi három „lett” egy másik heliységben. P. Medvegyev állítása szerint a 10 „lett” Jurovszkijjal együtt érkezett az Ipatyev-házba (július 4.).
Jakimov vallomása szerint mind a 10 „lett” részt vett a kivégzésben, kettő puskát tartott a kezében, de ezek nem lőttek. Jakimov azt állítja, nem az összes „lett” lőtt, hanem csak „néhányan”. Ez talán egybevethető Jurovszkij azon megjegyzésével, miszerint ketten vagy hárman a „lettek” közül megtagadták azt, hogy belelőjenek a gyemeklányokba.
Jermakov szerint egy „lett” a külső őrségből csatlakozott a kivégzőbrigádhoz.
A vallomások szembevetése egyértelművé teszi: a július 4-én az „Amerika” szállóból érkezett 7 (magyar) + 3 (orosz) fős halálbrigád részt vett a kivégzésben, bár közülük legalább ketten végül nem lőttek.
Eredetileg 11 személy volt kijelölve a kivégzésre (hogy mindegyik fogolyra egy fegyver essen), de aztán – talán a két „lett” visszalépése miatt? – tizenkettedikként csatlakozhatott K. Medvegyev is.
Ami magát a kivégzést illeti, a tanúvallomásoknak köszönhetően az is meglehetős részletességgel ismert. Vérfagyasztó olvasmány. Itt legyen elég annyi: a volt cár és cárné azonnal meghaltak, ők kapták a legtöbb lövedéket és a leggyorsabban. A gyermekek halála sokkal kínosabb volt. A lányok ruhája alatt ugyanis – Maria kivételével – a család drágakövei voltak elrejtve. A lövedékek visszapattogtak a lányok testéről. Néhány percnyi lövöldözés után Alekszej és a lányok, Gyemidova szolgálónő még életben voltak, az egyik hercegnő a földön fekve karját a fejéhez emelte. A lövések már így is kihallatszottak az épületből, ezért úgy határoztak, szuronnyal ölik meg a még élőket. Ezt Jermakov próbálta elvégezni, sikertelenül (a drágakövek miatt). Végül Jurovszkij a még mocorgó lányokat egyenként főbelőtte.
A legtöbb feltevés a listában szereplő Nagy Imre kapcsán fogalmazódott meg. Több orosz történész is azt állította, hogy a listában szereplő Nagy Imre nem más, mint a későbbi 1956-os magyar forradalom mártír miniszterelnöke (pl. V. A. Viner, V. A. Kozlov, de a Magyarországon is jól ismert E. Radzinszkij).
Nagy Imre a kérdéses időszakban valóban Oroszországban tartózkodott, 1918-ban Szibériában volt, 1918 szeptemberében esett a csehszlovák hadtest fogságába. Elvben lehetséges, hogy 1918 júliusában Jekatyerinburgban tartózkodott – viszont ez egyelőre nem több, mint feltételezés. Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az Ipatyev-házban tartózkodó és a kivégzésben résztvevő Nagy Imre megegyezik a későbbi miniszterelnökkel, s tekintettel e név gyakoriságára, ezt nem is állíthatjuk.
Persze ehhez jó lenne tisztázni, hol is tartózkodott pontosan Nagy Imre 1918. július 4-18 között? Jó lenne tudni a többi részvevő sorsát is, vajon van-e valami nyoma akár Magyarországon, akár Oroszországban Horváth Lajosnak, Fischer Anzelmnek, Edelstein Izidornak, Fekete Emilnek, Grinfeld Viktornak, Verhas Andrásnak?
Egy nagyon halvány nyom: Jurovszkij 1934-es vallomásában azt mondta, bár nem emlékszik a „lettek” nevére, azt hallotta, ketten közülük jelenleg (1934) Moszkvában élnek.
Ami a „temetést” illeti, nem világos, hogy a magyarok itt részt vettek-e. Jakimov szerint Jurovszkijjal együtt 3 „lett” is felkapaszkodott a holttesteket szállító teherautóra, két másik – biztosan „nem orosz lett” a vér és egyéb maradványok eltűntetésébe kezdett. Jakimov az arcukat is megjegyezte, az egyik „fiatal, szemüveges, a másik fiatal, 22 év körüli, szőke.” Meier jelenléte biztosan fixált.
A szakirodalomban olyan vélemény is olvasható, miszerint a magyarok részt vettek a tetemek elrejtésében, majd ezután kivégezték őket. Egy közeli bányamélyedésben legalábbis, 8 kilométerre a Ganyina Jámától, öt, osztrák-magyar uniformisba öltözött holttestet találtak.
A „lettek”, azaz a július 4-én érkezett emberek ezután eltűntek Többé nem látták őket. Jurovszkij azt állította később, a kivégzés után egyenesen a frontra vezényelték őket.
Július 21-én a jekatyerinburgi lapok is hírül adták, a volt cárt kivégezték – igaz, azzal az álhírrel, hogy a cárevics és a cárné életben vannak. Ekkorra már a világsajtó is értesült a történtekről.
Jekatyerinburgot egy héttel a cári család kivégzése után foglalták el a fehérek. Utána azonnal megkezdődött a kivégzés körülményeinek vizsgálata, amely lényegében egészen Jekatyerinburg fehér megszállása alatt folytatódott.
Maga az Ipatyev-ház már nem áll. 1975 július 30-án Andropov KBG elnök javaslatára a Szovjetunió legfelsőbb vezetése (!), beleértve Brezsnyevet is, titkos határozatot hozott az Ipatyev-ház megsemmisítéséről, megelőzve az „imperialista körök” várható propgandáját a Romanovok ügyében, mivel egyre több külföldi látoható felbukkanása várható Szverdlovszkban (Szverdlovszk, 1992-ig zárt város!). A ház lebontása 1977 őszén – Borisz Jelcin tanácselnöksége idején – meg is történt.
Ma az egykori Ipatyev-ház helyén Jekatyerinburg legnagyobb temploma áll. 2000 augusztusában az Orosz Ortodox Egyház a vértanú szentek közé emelte II. Miklóst és családját. A Ganyina Jama helyén ma egy férfimonostor van.
1918-1919 folyamán a Romanov-család összesen 19 tagját gyilkolták le (köztük 7 gyermeket). Az 1918-1922 között dúló oroszországi polgárháborúban több mint 8 millió ember halt meg, részben a fehér- vagy vörösterror áldotaként.
Dokumentumok:
- Гибель царской семьи. Franfrurt am Main 1987.
- Письма святых царственных мучеников из заточения. Санкт Петербург 1998.
- И. Ф. Плотников: Гибель царской семьи. Екатеринбург-Москва 2003.
- Последние дневники императрицы Александры Фёдоровной Романовой. Новосибирск 1999.
- Последние дни Романовых. Документы, материалы, следствия, дневники, версии. Свердловск 1991.
[i] II. Miklós 1917. március 15-én lemondott ugyan a trónról, de testvére, Mihály javára. Mihály alig 24 órán belül szintén lemondott. Szigorúan véve Mihály az utolsó orosz cár, alig egy napi “uralkodással”.
[ii] Nyikolaj Nyikolajevics Ipatyevet 1918 április végén költöztették ki otthonából. A kivégzés után, 1918 július 22-én ugyan visszakapta a ház kulcsait, de Ipatyev már soha nem költözött vissza a házba. Miután Jekatyerinburgot elfoglalták a fehérek, aktívan támogatta őket. A polgárháború után Csehszlovákiába emigrált. Prágában halt meg 1938-ban.
[iii] 1918. július 25-án foglalták el a fehérek Jekatyerinburgot.
[iv] Minden valószínúség szerint Nyikulinról van szó.
[v] Bár a Jakimov által biztos orosznak mondott öt „lett” közül csak egy (Jermakov) vett részt biztosan a kivégzésben Kabanov pl. nem. Jakimov valószínúleg tévedésből sorolta Kabanovot a „lettek” közé.
