Emlékszem az első Ablak-Zsiráfomra, amelyben talán a forradalom címszó alatt Lenin fotója volt látható. A mai napig a kezdő orosz csoportjaimat az 1986-os kiadású orosz ABC-s könyvvel szórakoztatom, amelyből a Kreml, a vörös zászló, a pionyírok és a hős traktorista története mellett azt is megtudhatjuk, hogyan olvasott a kis Vologya Uljanov. De mit tudhat meg egy középiskolás diák az orosz történelemről, irodalomról, kultúráról, ha csak a szorosan vett tananyag és egy kevéssé szlavofil tanár áll rendelkezésére?

 

Történelemtanárként a középiskolás történelem követelményekre, tananyagra és a tankönyvekben fellelhető orosz tartalomra fogok koncentrálni, de bevezetésképpen röviden összefoglalom, mit tudtam meg kollégáimtól a többi humán tantárgyat illetően.

Irodalom órákon a tanulók 10. évfolyamon találkoznak az orosz lírával – akkor azonban Puskin részletesen kerül bemutatásra, az Anyegin ma is kötelező irodalom – jellemzőként említette (egyébként az orosz irodalom iránt rajongó) kolléganőm, hogy Byrontól például nem is olvasnak semmit. Majd az orosz klasszikusok: Tolsztoj, Gogol és Csehov következnek, egy-egy novellával illetve drámával, és a fakultáción tanulók olvasnak Dosztojevszkijt is. A futuristák között még említésre kerül Majakovszkij – és itt le is zárul az orosz irodalom tanítása, a szovjet irodalomé pedig szinte el sem kezdődik. Hol van már Ajtmatov és Jevtusenko, az én középiskolai kedvenceim! Sem Paszternak, sem Szolzsenyicin nem szerepel a középiskolai tananyagban, bár hozzátenném, hogy én mindkettőtől olvasok vagy filmet vetítek történelemórán.

A művészettörténet tananyagban már más a helyzet: itt Rubljov képviseli a közékori orosz kultúrát, a templomépítészetet a Vaszilij Blazsennij-székesegyház és a kijevi Szofia-székesegyház, a modernkorból bemutatásra kerülnek Repin, Fedotov, Malevics képei és a Peredvizsnyikek. A diákok megtudhatják, hogy Szentpétervárott az Orosz Múzeumban és az Ermitázsban, Moszkvában pedig a Tretyakov Képtárban találhatják meg az orosz és európai művészet remekeit. A tantárgyat tanító kolléganőm szerint az orosz művészet képviselete a heti egy órás, két éves tantárgyban teljesen arányos.

Ugyanez a helyzet a médiaismeret órákon, ahol Eizenstein és Dziga Vertov, mint a filmezés hőskorának jeles alakjai szerepelnek – kb. ilyen arányban és jelentőséggel jelennek meg más országok filmesei is.

Történelem szakos kollégáimmal is beszélgettem arról, mi a benyomásuk: arányos és kellő jelentőséggel bír-e az orosz történelem a középiskolás tananyagban. Egyöntetű véleményünk volt, hogy az orosz történelem alulreprezentált, a leckék az orosz államot többnyire más szláv államokkal és az Oszmán Birodalommal összevonva a fejezetek végén kerülnek tárgyalásra. A Szovjetunió bemutatása kifejezetten negatív színezetű, a történelmi személyiségek, talán az államalapítókat és I. Pétert leszámítva inkább antipatikusak, az orosz-magyar kapcsolatokat az 1849-es szabadságharc leverése és a szovjet megszállás uralja, egyszóval mindannyian úgy gondoljuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak nem használt a sine ira et studio alapelvének!

 

Mindössze egy – számomra sokkoló – adatsorral szeretném bemutatni, mi az, ami a középiskolai kerettantervekben ma követelményként jelenik meg az egyes évfolyamokon.

6. évf.: Nagy Péter. Szentpétervár

7. évf.: Forradalom, Oroszország, bolsevik, szovjet, Lenin

8. évf.: A sztálini Szovjetunió, koncentrációs tábor, egypártrendszer, sztálinizmus, tervgazdálkodás, Sztálingrád, Jalta

9. évf.: Kijev

10. évf: III. Iván

11. évf.: Az orosz nagyhatalom, II. Katalin, I. Miklós, az orosz gyarmatbirodalom, Krím-fsz

12. évf.: Az orosz forradalmak. A bolsevik pártállam kiépítése, Sztálin, Trockij, Pétervár, szovjet, kollektivizálás, GULAG, sztálini diktatúra a 30-as években, Zsukov, Kurszk, Hruscsov, Gorbacsov

Az előző pontban felsorolt fogalmak, helynevek, személyek és évszámok mellett a következő témákban kell felkészülni esetleges orosz történelemmel kapcsolatos kérdésekre 12. évfolyam végén:

TÉMÁK	VIZSGASZINTEK
	Középszint	Emelt szint
3.5 (9. évfolyam)		Az Az egyházszakadás és következményei: az ortodox kereszténység térhódítása. A szlávok megtérítése (Cirill és Metód)*
8.6  (12. évfolyam) A bolsevik ideológia és a sztá­li­ni diktatúra az 1920-30-as évek­ben	A bolsevik hatalomátvétel körülményei. A sztálini diktatúra legfőbb jellemzői.	A bolsevizmus ideológiája. A bolsevik propaganda főbb jellemzői. A sztálini gazdaságpolitika.
8.9 A szocialista rendszerek bukása	A szovjet blokk kialakulása és jellemzői. Rendszerváltozás Kelet-Közép-Európában.

 

2006. orosz megszállás 1944-45

2006. idegen nyelvű érettségi feladatsor: az orosz veszély említése Kossuth ’49-es beszédében

2005. Szovjetunió említése a fultoni beszédben

2006. orosz segítség a Rákóczi-szabadságharc idején

2006. idegen nyelvű érettségi feladatsor: az orosz beavatkozás veszélyének említése Mindszenty bíboros rádióbeszédében

Szóbeli tételsorban sem emelt, sem középszinten nem találkoztam még az orosz történelemre vonatkozó kérdéssel.

            Természetesen az egyes történelmi folyamatok ismertetése során Oroszország helyzete, más hatalmakkal való együttműködése, a különböző nagyhatalmi konfliktusokban játszott szerepe szóba kerül – de az orosz fejlődés sajátosságai, a kultúra és életmód, az orosz jellem nagyszerűsége esetlegesen, ahogyan már utaltam is rá, a történelemtanár beállítottságának függvényében mutatkozhat meg.

 

A fentebb ismertetett vizsgálódások után azt várhatnánk, hogy a középiskolákban használatos tankönyvek alapján hasonló következtetésekre jutunk. Én a rendelkezésemre álló, a középiskolákban három éve a legszélesebb körben elterjedt ún. forrásközpontú történelemkönyvek orosz tartalmát rendszereztem, és szerencsére ennek alapján az a benyomásom erősödött meg, hogy a tankönyvek – és a helyi tantervek – lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a témára, mint azt a követelmények alapján várnánk. Hozzátenném, hogy ez a gimnáziumokra érvényes, ahol négy évfolyamon 2-2-2,5-3 órában tanítunk történelmet, ahonnan a tanulók jelentős része a továbbtanuláshoz szükséges pontszámok megszerzése miatt is kiemelten fontos tantárgynak tekinti a történelmet – ez alaposabb, elmélyültebb oktatást tesz lehetővé – bár az is igaz, hogy itt előtérbe kerülnek, különösen a 12. évfolyam végi ismétlések során az érettségi követelmények, és ekkor már az orosz történelem újra háttérbe szorul.

 

A tankönyv döntően az ókorral foglalkozik, sokszor át is csúszik a 10. évfolyamra a kora középkor ismertetése. Ebben a fejezetben öt leckéből a negyedik viseli a Bizánc és a szláv népek címet. A lecke második része foglalkozik a szlávok VI. századi szétrajzásával, majd a nyugati és déli szláv államok megalapításával, s végül a Kijevi Rusz létrejöttével: a Rurik-ok, Oleg és Vlagyimir (utóbbiak zárójelben) képviselik a korabeli orosz történelmet, a források között találunk egy idézetet az Orosz őskrónikából és egy képet Vlagyimir megkeresztelkedéséről. A leckében részben a normann eredet, részben pedig a keleti kereszténység elterjedése kap hangsúlyt.

 

 A középkorral és a kora újkorral foglalkozó 10. évfolyam számára írt tankönyvben az első fejezetben tíz leckéből a hetedik a Lengyelország és Kelet-Európa a XI-XIV. században című lecke. Mindössze annyit tudunk meg az orosz történelemről, hogy a Kijevi Rusz részfejedelemségekre bomlott, Novgorod erősödött meg és sikeresen szállt szembe a Német Lovagrenddel és a svédekkel, majd az Arany Horda kétszáz éves uralma vetette vissza az orosz fejlődést. Szegény Alekszandr Nyevszkij, hasonlóan Dmitrij Donszkojhoz a tananyagcsökkentés áldozataivá váltak. Viszont különös hangsúlyt kap a Moszkvai Nagyfejedelemség felemelkedése és megerősödése III. Iván idején: nemcsak a lecke (utolsó) fejezete, de egy jól áttekinthető forrás és egy ábra is segíti a megértést – ez utóbbi az állam berendezkedését mutatja be. A forrásban megjelenik a bojár, a pomescsik kifejezés és az ábrából azt a következtetést tudjuk levonni, hogy Oroszországban rendkívül erős a cári hatalom – ez azonban nem a nyugati típusú abszolutizmust, hanem a keleti típusú despotizmust támasztja alá. Hozzátenném még, hogy a tatár hódítást ismertető forrás a Nyikon-évkönyvből származik – amiről erős a gyanúm, hogy csak az Iglói professzor úron edzett debreceni diákok és más egyetemek orosz nyelvszakain végzett egykori hallgatók tudnának részletes információkkal szolgálni…

A balkáni államok és a törökök itt az utolsó leckébe csúsznak át, hogy aztán a következő egyetemes történeti fejezetben ismét „összetalálkozzanak” Oroszországgal a Változások Európa középső és keleti felén a XVI-XVII. században című leckében. A fejezetben két teljes lecke foglalkozik Anglia történetével, egy Francia- és Spanyolországéval, egy pedig a Habsburgok dunai monarchiájával, kilenc leckéből pedig a nyolcadik viseli a fenti címet. A leckében Lengyelország hanyatlása és az Oszmán Birodalom fénykora között esik szó Oroszország nagyhatalommá válásáról: IV. Iván és I. Péter uralkodásának bemutatásával. Itt találkozhatunk véleményem szerint először az orosz történelem valóban igényes, sok forrással, képpel alátámasztott bemutatásával – még ha én például Nagy Pétert nem is itt, hanem a 11. évfolyamos tananyagba építve, a felvilágosult abszolutizmus képviselői között tanítom is.

Az első fejezet a felvilágosodással és a forradalmak korával foglalkozik: itt az első leckében, amely a korszakról szóló áttekintést nyújtja, megtudhatjuk, hogy Kelet-Európa a korszakban a perifériára sodródott, és csak óvatos, mérsékelt reformok történnek a térségben. A második leckében Nagy Katalin cárnő reformjai és hódításai, mindenekelőtt a Lengyelország felosztásában játszott szerepe kap hangsúlyt, mintegy előrevetítve, hogy Oroszország az európai nagyhatalmak közé emelkedik ebben a korszakban. Ezt a képzetet erősíti a Napóleon 1812-es hadjáratát bemutató francia forrás és a Szent Szövetség létrehozásában játszott orosz szerep bemutatása is. A korszakban Oroszország egyértelműen belecsúszik Európa csendőrének szerepébe – szegény dekabristák sem tudják ellensúlyozni ezt a szerepet – ők is kihullottak a tananyagból és a tankönyvből.

A nemzetállamok és a birodalmak kora című, az egyetemes történetet 1848 és 1914 között áttekintő fejezet első leckéjében Oroszországnak a krími háborúban elszenvedett vereségét tanítjuk részletesen, majd az ennek következtében lassan elinduló változásokat – az viszont csak a forrásból, és nem a leckéből derül ki, hogy ez utóbbi II. Sándor nevéhez fűződik. Az orosz jobbágyfelszabadítás bemutatása viszont alkalmat ad arra, hogy összehasonlítsuk a magyar és orosz fejlődésnek ezt a sajátosságát – ezt egy alkalommal, a próbaérettségi (2004) során számon is kérték egy feladatban.

A következő leckék a második ipari forradalmat és a nagyhatalmak előretörését tárgyalják – ezekből egyértelműen kiderül, hogy Oroszország továbbra is a fejlődés második vonalában található, és nagyhatalmi pozícióját hatalmas területének, népességének, hadseregének és uralkodói agresszivitásának köszönheti. Ez utóbbi nyer bizonyítást az A szövetségi rendszerek kialakulása című leckében, amely az ázsiai orosz hódítások mellett Oroszország kiemelt világpolitikai helyzetét is igazolja (három császár szövetsége, orosz-francia, orosz-angol szövetség, majd az antant szövetségi rendszerének kialakulása). A forrásokban két karikatúra szerepel (még egy, a csuzimai vereséget bemutató rajz mellett) – egy nagyszakállú muzsikot és egy sebesült, pocakos, rosszarcú orosz katonát ábrázoló francia gúnyrajz. A munkásmozgalom alakulását bemutató leckében még szó esik a bolsevizmus kialakulásáról, az OSZDMP-ről, az orosz-japán háborúról és az 1905-07. évi orosz forradalomról, Leninről, permanens forradalomról és II. Miklós visszatérő önkényuralmáról, illetve Oroszországnak a balkáni keleti kérdésben betöltött szerepéről.

 

A 12. évfolyamos tananyagban rögtön az első világháborút ismertető egyetlen lecke után (az eddigiekhez és a háborúhoz képest) hosszasan szól a tankönyv az 1917-es forradalomról – megítélésem szerint a lehető legelfogulatlanabb módon, nagyon alaposan és sok forrással megerősítve mutatja be a bolsevizmus győzelmét, majd a következő fejezet (A két világháború között) harmadik leckéjében A bolsevik Oroszország születését. Itt a tanulóknak a rendelkezésre álló források segítségével alkalmuk lehet elgondolkodni a bolsevik ideológia kettősségén – egyrészt a munkáshatalom biztosította lehetőségeken, másrészt az egypártrendszer, a személyi kultusz és a tervgazdálkodás visszásságain.

A második világháború részletes ismertetése során Szovjetunió egyértelműen pozitív megítélése, az orosz hadsereg helytállása olvasható ki a tankönyvi szövegből, és a kétpólusú világ kialakulásában is közös felelősséget sugall a tankönyvszerző. A szovjet hadseregnek Magyarország felszabadításában tulajdonít szerepet, és csak a háború utáni Magyarországot bemutató leckében szerepel a szovjet megszállás kifejezés. De ez a fejezet aztán kizárólag a Szovjetunió felelősségét állapítja meg a magyar Rákosi- és Kádár-korszak fennállásában, a negyvenéves szocializmusban. Kétségtelen, hogy Magyarország kb. Mohács óta nagyhatalmi játszmák színtere – de a fejezet végkövetkeztetése azért messze van az igazságtól, és ideje lenne sok embernek a „Javított kiadásra” (Esterházy) készülni. A – véleményem szerint – hibás konklúzió az orosz nép iránti tartózkodó magatartást, esetleg indulatokat, negatív hozzáállást válthat ki. Az orosz történelem bemutatása aztán véget is ér a rendszerváltásban játszott gorbacsovi szereppel – Mihail Gorbacsov méltó elismerést kap a tankönyvben, azonban Oroszország jelenkori története Borisz Jelcin 2000-ben írt Éjszakai naplójegyzetek című írásaival, abból is a FÁK megalakulásával foglalkozó fejezettel lezárul.

 

A dolgozat elején ismertetett történelemtanári előfeltételezéseink részben bebizonyosodtak: egészen a XIX. század utolsó harmadáig jelentéktelen mennyiségű információt kapnak a tanulók Oroszország történetéről. A későbbiekben Oroszország és Szovjetunió, mint világhatalom, kellő mennyiségben, de nem biztos, hogy megfelelő minőségben kerül bemutatásra: az a benyomásom, hogy az egészből eltűnik az orosz ember és az orosz jellem. Marad az ostoba, vágóhídra hajtott orosz katona, a saját hatalmát minden áron biztosítani kívánó orosz uralkodó és szovjet pártfőtitkár, a bolsevik diktatúrában fejet hajtó sztahanovista munkás és a gulag-áldozat ellenálló – leszámítva talán a második világháború hőseiként bemutatott szovjet katonákat, például Sztálingrád védőit. Hol van a vendégbarátság, a nagy orosz szív, az elsöprő érzelmek, amelyből a cár-atyuska és Sztalin elvtárs dicsőítése is kialakulhat, de mi magunk is megtapasztalhatjuk egy-egy (kicsit vodkagőzös) vsztrécsa alkalmával. Az orosz társadalomtörténet és az orosz kultúra bemutatása, valamint a jelenkori változások ismertetése elengedhetetlen lenne – hogyan is érthetnénk meg másképpen a legutóbbi elnökválasztáson Putyin és Medvegyev elképesztő győzelmét vagy Abramovics világhódító pénzügyi zsenijét. Az orosz nép ma nemcsak a világpolitika, de a világkultúra szerves része is – ha tetszik, ha nem.