Interjú a színházigazgató, író és színésztanár Victor S. Tkachenkoval, aki – a helyi városi vezetés támogatásával - fesztivállal emlékezett meg Mihail Csehov amerikai működéséről. Csehov 70 évvel ezelőtt alapította meg színésziskoláját és társulatát Ridgefieldben, egy festői fekvésű kisvárosban, ahonnan két óra alatt elérhető a Broadway.
Az interjút Bartha Eszter (ELTE, Kelet-Európa Története Tanszék) készítette angol nyelven. Az eredeti szöveget is közzétettük a magyar fordítás alatt.
Egy elfelejtett iskola: Orosz kultúra a nagyvilágban
 A mai fogyasztói (vagy posztfogyasztói) társadalomban, ahol sokaknak a tíz évvel ezelőtti világ is már elfelejtett (és feleslegesnek ítélt) „történelem”, mindenképpen figyelemre méltó, amikor valaki emléket kíván állítani a 20. századi emigráns orosz művészeknek. A színházigazgató, író és színésztanár Victor S. Tkachenko – a helyi városi vezetés támogatásával - egy fesztivállal emlékezett meg a nagy orosz művész és humanista, Mihail Csehov amerikai működéséről, aki 70 évvel ezelőtt alapította meg színésziskoláját és társulatát Ridgefieldben, egy festői fekvésű kisvárosban, ahonnan két óra alatt elérhető a Broadway, ahol a társulat fellépett. Az amerikai és nemzetközi társulatok közreműködésével 2009. augusztus 8-9-én lezajlott fesztivál nemcsak az alapítónak kívánt emléket állítani, hanem demonstrálni szerette volna azt a csehovi elvet, hogy a színház képes hidat építeni emberek és kultúrák között. Victor S. Tkachenkóval a „helyszínen” készítettem ezt az interjút.
B. E. Miközben a nagy író nevét „illik” ismerni, Mihail Csehov neve és életműve nincs benne a köztudatban. Ki is volt Mihail Csehov?
V.T. Mihail, Anton Csehov unokaöccse 1891-ben született Szentpéterváron. 1912-ben nyert felvételt a Moszkvai Művész Színházba. Hamarosan a társulat vezető színésze, majd 1923-tól 1928-ig a Színház Második Stúdiójának igazgatója lett. Itt teremtette meg nagy szerepeit, köztük a Hamletet. Alakítása a 20. század legjobb Hamletjei közé tartozik. „Érzelmileg megrázó, magával ragadó” – általában így nyilatkoztak róla azok, akik látták a színpadon. A sztálini diktatúra kiépülésével azonban Csehov elvei egyre kevésbé feleltek meg a művészetet is irányítani akaró politikának. 1928-ban Németországba távozott, ami szerencsés menekülésnek bizonyult, mert ekkor már elkészült ellene egy letartóztatási parancs. Csehov külföldi emigrációjában folytatta színészi, írói, rendezői és tanári pályáját. Élt és alkotott Németországban, Franciaországban, Lettországban, Angliában, végül pedig az Egyesült Államokban, ahol megírta a színészi módszerről szóló híres könyvét. Amerikában olyan „csillagokat” nevelt fel, mint Yul Brynner, Gregory Peck, Marilyn Monroe, Garry Cooper, Anthony Quinn, Jack Palance, Clint Eastwood, Robert Vaughn, és a listát hosszan lehetne folytatni.
B. E. Mit értett Csehov módszeren?
V. T. Csehov módszere nagyon eltér a manapság divatos „add magad”- technikáktól. A színpadi karakter, mondja Csehov, művészeti alkotás, éppúgy, mint egy festmény, egy szobor, vagy egy zenemű. Csehov módszere felszabadítja a színészeket azon teljesíthetetlen követelmény alól, hogy „valódi” érzelmeket és „természetes” szenvedélyeket éljenek át a színpadon – amit az összes többi technika a színész végső céljának tekint. Ez a követelmény, miközben arra ösztönzi a színészt, hogy a saját személyes érzéseire, emlékeire, motivációira, tetteire, stb. koncentráljon, lehetetlenné teszi magát az alkotást, és elszigeteli a színészt a közönségtől. Csehov felismerte, hogy a 20. század domináns színészi technikája falat emel a színész és a közönség közé. Kereste, hogyan dönthető le az annyiszor ünnepelt „negyedik fal”, és így jutott el a színészi jellem megformálásának új módszeréhez, amelyről könyvet írt.
Csehov azt gondolta, hogy a színház az a hely, ahol az igazságra és a megértésre való közös vágyakozás teremti meg a színészek és a nézők egységét. Az így elképzelt színház fontos szerepet játszik – vagy kellene játszania - a társadalmi életben. Ma a színház nagymértékben elvesztette társadalmi funkcióját. A kortárs színházi művészet kritikus időket él át, mint mindig, amikor a színház elveszíti társadalmi funkcióját. Mihail Csehov 80 évvel ezelőtt megjósolta a mai krízist.
B. E. Mit tekint a csehovi módszer legfontosabb örökségének?
V.T. Hitt abban, hogy a színház valódi küldetése a társadalom „megjobbítása” – noha ez ma igencsak „elavultan” cseng. Hitte, hogy ha a színház nem tudja betölteni ezt a küldetését, nem lesz rá szükség többé. Azt gondolta, hogy a színház hathatós eszközt tud nyújtani ahhoz, hogy növelje a szeretetet és az együttérzést. Számára a színház nemcsak szórakoztatás volt, hanem az emberi és társadalmi kapcsolatok – és ezáltal az egész társadalom – formálásának eszköze. A Csehov-módszer nem pusztán színészi gyakorlatok összességét jelenti, hanem egyfajta világnézetet is, egy olyan filozófiát, amely azon a hiten nyugszik, hogy az ember korlátlanul képes „megérteni”, és a megértés az egyetlen dolog, ami feloldhatja a világban uralkodó diszharmóniát és ellenségeskedést.
B. E. Hogyan ismerkedett meg a Csehov-módszerrel?
V. T. Amikor kezdő színész és rendező voltam, egy ismerősöm odaadta Csehov A színészhez c. könyvét, amit „házilag” sokszorosítottak. (Sokkal később jelent meg „hivatalosan” a Szovjetunióban). Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, mert sok olyan kérdést megválaszolt, amiket a „hivatalos” technika, amit a színművészeti akadémián tanultam, nem tudott megválaszolni. 1983-ban Moszkvában egy fiatal színészcsapattal elkezdtük gyakorolni a Csehov-módszert. Később alapítottunk egy műhelyt, majd a moszkvai Csehov-házban egy színházi stúdiót, aminek én lettem a vezetője. Anton Csehov darabjait adtuk elő, Mihail Csehov módszerével. Minden „stimmelt” – a ház, a darabok, a módszer, a környezet… Képzelje el: a Csehov-hősök egyenesen az író egykori dolgozószobájából léptek a közönség elé!
B. E. Mondana néhány szót későbbi pályájáról?
V.T. Felléptem, rendeztem és tanítottam Oroszországban, Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban. Számos társulatban dolgoztam, néhányat vezettem is. Az Egyesült Államokban több musicalt vittem színre. És tanultam, gyakoroltam, tanítottam és sokfelé terjeszteni igyekeztem a Csehov-módszert.
B. E. Miért kezdeményezte ezt a fesztivált?
V. T. Hogy bevigyem a köztudatba Csehov elveit és módszerét, és közelebb hozzam Csehovot a kortárs színházi gyakorlathoz. Hogy felhívjam a helyiek figyelmét Mihail Csehov örökségére, és ezt a gyönyörű várost Csehov otthonává tegyem. Abban az időben, amikor a fasiszta nagyhatalmak világhódító tervekkel és a humánum „totális” elpusztításával voltak elfoglalva, a nagy humanista, Mihail Csehov itt, Ridgefieldben megpróbálta létrehozni a „jövő színházát” (így hívta az általa elképzelt ideális színházat). Így próbált szembeszegülni a „kortárs” pusztítás szellemével. A színháznak – és ezt még egyszer hangsúlyozni szeretném - van társadalmi funkciója, különben nem színház többé, hanem olcsó vasárnapi matiné.
B. E. Mit gondol, sikerült „hagyományt” teremteni Ridgefieldben, és a jövőben is lesz itt Csehov-fesztivál?
V.T. Nagyon remélem, hogy igen. Az első próbálkozásunk sikeres volt. A fesztiválbizottság, a helyi kulturális egyesületek és Rudi Marconi, a ridgefieldi polgármester támogatásával sikerült valódi nemzetközi színházi fesztivált rendeznünk Ridgefieldben. Még Nyugat-Kazahsztánból is jött egy társulat, amelyik otthon gyakorolja a Csehov-módszert. Útjuk idáig (amelyet a Kazah Kulturális Minisztérium) támogatott) három napig tartott, de eljöttek, és előadták Albee Állatkerti történetét. Kazah nyelven adtak elő, amit itt senki nem ért. Az előadás azonban annyira jó volt, hogy az amerikai közönség követni tudta a történet minden részletét, és a kritikusok is „elsöprő sikernek” nevezték az előadást. Nem bizonyítja-e ez, hogy a színház valóban képes „közvetíteni” a különböző nemzetek és kultúrák között? És vajon nem éppen ilyesmiről álmodott-e Mihail Csehov, amikor sikeres színész létére nem arra törekedett, hogy „magányos” hollywoodi sztár legyen, hanem mindenáron iskolát és közösséget akart teremteni?
Reviving Tradition: Russian Culture in the World
In today’s consumption (or even post-consumption) society when there is an unprecedented erosion in historical consciousness worldwide, it is all the more remarkable when there is an unusual attempt to revive the memory of the Great Russian artist and humanitarian Michael Chekhov in the United States. Victor S. Tkachenko, theatre director, writer and teacher, with the support of the town’s officials, organized a Michael Chekhov theatre festival in Ridgefield, Connecticut, on 8-9 August 2009 to commemorate the 70th anniversary of the foundation of Michael Chekhov’s School Studio in this picturesque town, conveniently close to New York and the Broadway theatres where Chekov and his company performed. Attended by American and international theatre companies, the festival was a very vivid, multicultural and artistically highly promising event, showing how the theatre can indeed build bridges between different peoples and continents. I have made the following interview with Victor S. Tkachenko, who brought this initiative to success, on the spot.
Ester Bartha. While the name of Anton Chekhov sounds familiar in the cultivated world, less is known of Michael Chekhov. Can you introduce his life?
V. T. Michael Chekhov, Anton Chekhov’s nephew, was born in St. Petersburg in 1891. In 1912, he was accepted to the Moscow Art Theater. In 1913, he became an actor – soon a leading actor - of the Moscow Art Theater’s First Studio. From 1923 to 1928
Chekhov was a director of the Moscow Art Theatre Second. There he created his great parts, including Hamlet. Chekhov was one of the most famous Hamlets of the 20th century. "An emotional shock, a rapture" – that was a typical notion of those who saw Michael Chekhov on stage. With the freezing of the political climate, though, Chekhov’s artistic principles came under repeated attacks. In 1928 he left to Germany to spend there his summer holidays, which was perhaps a timely escape as at that time an order for his arrest was already prepared. Chekhov continued his career successfully as an actor, director, writer and teacher in Germany, France, Latvia, England, and eventually in the United States, where he completed his work on his method. In America he raised a brilliant assemblage of actors: Yul Brynner, Gregory Peck, Marilyn Monroe, Garry Cooper, Anthony Quinn, Jack Palance, Clint Eastwood, Robert Vaughn… This is just the top of the long list of stars who studied with Chekhov, or attended his lectures, or used his principles in their work.
B. E. Can you explain briefly what Chekhov meant by method?
V. T. Chekhov’s Method, unlike many other contemporary techniques of acting, gives an actor a tool to create something which is a fact of art, something, which belongs to art. A stage character, by Chekhov, might be – and should be – an artistic creature, a work of art, like a painting or sculpture, or a music masterpiece. He liberated the actor from the unfeasible requirement of experiencing on stage "real" emotions and "natural" passions - which is the ultimate goal of all other acting techniques. Such a requirement, while encouraging the actor to focus on his own personal feelings, memories, motivations, actions, etc, makes an actor incapable to create. It isolates him from the audience. Chekhov realized that the dominant acting methodology of the twentieth century erects the wall between actor and his audience. He was looking for a way to destroy this celebrated "fourth wall", and he found this way through the new technique of creating a stage character.
He imagined theatre as a place where the common yearning for truth and understanding unifies actors and spectators. This kind of theatre should become an important part of society's life. In our time, to a large degree, theatre lost its social function. Contemporary theatre art is in a critical period, as it always happens when theatre loses its hold on social relevance. Michael Chekhov predicted this crisis eighty years ago.
B. E. What do you think was the most important legacy of Chekhov’s method?
V.T. He ardently believed in the theatre's great mission of enhancing society, and he did not believe that theatre may survive while not fulfilling this mission. He considered theater as a powerful instrument of elevating people's sense of love and compassion. For him, theatre was not merely entertainment or a form of art but a great way of improving human relations and a way to better society. The Michael Chekhov's Method is not a set of exercises to improve someone’s acting. It is an approach to life, a world-outlook, a philosophy, which is based on the belief that the human ability to understand is limitless and understanding is the only thing that can resolve disunity and hostility in the world.
B. E. How did you become interested in Michael Chekhov?
V. T. When I was a very young actor and director, somebody gave me a copy of Chekhov’s On the Technique of Acting reprinted with the home typewriter. (The first official edition of the book appeared in the USSR much later.) It was like a bomb explosion for me - because it answered many questions, which the “official” technique I studied at the theatre academy could not solve. In 1983 in Moscow, with a small group of young actors we started practicing the Chekhov Method, and later, on the foundation of this workshop, I organized the Theatre Studio at the Anton Chekhov’s House Museum in Moscow. We worked on Anton Chekhov plays using the Michael Chekhov method. Everything fitted - the house, the plays, the method, the milieu… just imagine: Anton Chekhov’s characters appeared on stage directly from his own apartments.
What did you do afterwards?
V.T. I have performed, directed, and taught in Russia, Europe, Asia, and in the USA. I organized and headed several theatre companies and theatre centers and workshops, wrote a few librettos for musicals and staged them. And I have been studied, and practiced, and taught, and researched, and promoted the Michael Chekhov Method.
B. E. Why did you decide to organize this festival?
V. T. To promote the Michael Chekhov principles and his method. To make it closer to the contemporary theatre practice. To make the beautiful town of Ridgefield Michael Chekhov’s home. In a time when great industrial powers were engaged in a barbaric destruction of humanity, here, in Ridgefield, the Great humanitarian Michael Chekhov created the prototype of the “Theater of the Future” (Chekhov’s term for the ideal theatre he imagined). That was his way to oppose the forces of evil and distraction. Theatre does have a social mission – a mission that it has to undertake. Or it is no longer theatre but a place for Sunday entertainment.
B. E. Do you think that you succeeded to establish a “tradition” and the festival will continue?
V.T. I hope so. Our first attempt proved to be very successful. Together with people of the festival committee, representatives of town’s cultural organizations headed by the Ridgefield’s First Selectman Rudi Marconi, we managed to organize a real international theatre festival. We even had a company that arrived from the West Kazakhstan! Their trip to Ridgefield (sponsored by Kazakhstan Ministry of Culture) took three days and four nights – from Kazakhstan to Moscow by train, plus 11 hours on the plane, and two more hours from JFK to Ridgefield. And same way back to home. But they came, and played The Zoo Story by Edward Albee. And that was, as a famous American critic wrote, “a smashing success”. They performed in the Kazakh language, which nobody here understands. They practice the Chekhov Method, and their performance was so expressive and vivid that people of American audience recognized that they could follow the story “in all its nuances”, although they did not understand the language. Is not it that very great power of theatre that unifies people of different nationalities and cultures? Is not it that magic of theatre that Michael Chekhov dreamed about and created all of his life?
|
