A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna

A korábbiakhoz képest mérsékeltebb érdeklődés mellett zajlott le ötödik alkalommal a Kutatók Éjszakája pénteken az ELTE Ruszisztikai Köpontban, pedig a programsorozat ezúttal is rendkívül színvonalas volt , az előadások csupa csemegével szolgáltak. A rendezők most „az orosz történelem színei” mellett tették le a voksot, talán azért, mert két előadás is foglalkozott olyan témával , amelyekben a színek főszerepet  játszottak.

A rendezvény megnyitóján Szvák Gyula tanszékvezető professzor olvasta fel alteregójának, Hirsch Jenőnek legújabb beszámolóját, egy személyes hangvételű "tárlatvezetést”  egy kiállítás képei között. A Fortocska Galériában  ezúttal az öt évvel ezelőtt indult ruszisztikai mesterképzés  végzett hallgatóinak képei előtt sétálhattunk el, s a tablókról információkat tudhattunk meg a végzett hallgatók korábbi tanulmányairól, diplomamunkájáról,  jelenlegi helyzetéről. A galéria ablakait muszlin kendők díszítették, amelyek származhattak akár  az egykori szovjet Közép-Ázsiából is. A kabinetben kapott helyet a Különleges Könyvek Asztala, emellett jutányos áron vásárolni is lehetett a Központ gondozásában megjelent kiadványokból. Ismét működött a menetlevél és a pecsétrendszer, azaz a menetlevélen pecséttel igazolták, hogy a látogató mely rendezvényeken vett részt. A jutalom: részvétel a tombolán, illetve minden harmadik pecsét után pirog járt - vagy káposztás, vagy krumplis.

Az előadóteremben egymást követték az előadások, majd zárásként egy életrajzi film következett az excentrikus, különleges sorsú filmes zseniről, Szergej Paradzsanovról .

Szaniszló Orsolya a Magyarországon alig ismert, Oroszországban is megfordult francia festőnő,  Marie-Louise Elisabeth Vigée-Le Brun hányattatásait ecsetelte, bőséges illusztrációként  a művész festményei szolgáltak. Vigée-Le Brun a forradalom miatt volt kénytelen elhagyni Franciaországot, s hét és fél évet töltött Oroszországban. Nem csak tehetsége tűnt fel az orosz arisztokráciának, de kissé különc viselkedése is. Elfelejtett például kezet csókolni Katalin cárnőnek a bemutatkozáskor, de a nagyvonalú Katalin eltekintett a botlástól, s meghívta őt Carszkoje Szeloba. Vigée-Le Brun három orosz uralkodót is megélt, kapott is tőlük megrendelést portrékészítésre, de végül is  csak I. Sándort  sikerült megfestenie. Memoárja ránk maradt,  értékes forrásmű a korabeli Oroszország viszonyairól .

Gyóni Gábor Szergej Prokugyin-Gorszkij személyében a szociografikus ihletettségű fényképművészet zsenijét mutatta be, kár, hogy a művész hazájában, Oroszországban is csak a közelmúltban kezdett ismertté és elismertté válni. Prokugyin-Gorszkij saját fejlesztésű technikával színes fotókat készített a múlt század elejének Oroszországáról, tájairól, falvairól, embereiről. Mostanában számos kör alakul, amely bejárja azokat a helyszíneket, amelyet Prokugyin-Gorszkij megörökített, a múlt összevetése a jelennel lélegzetelállító.  A mester lefényképezte Szamarkandot, expedíciók révén eljutott az Uralba, Szibériába, az orosz északra, a Volga vidékére, a Baltikumba, a mai Ukrajna területére. Egy megszűnt, elveszett világot tár elénk. A szívszorító változásokat a közelmúltban készült felvételek tudatosítják bennünk: az egykori falut bokrok nőtték be, templomok hevernek romokban, vagy egy víztározó közepén, kiszolgáltatva az enyészetnek.  Prokugyin-Gorszkij  az orosz polgárháború idején emigrált Franciaországba, s csak azok a képei maradtak meg, amelyek negatívjait magával vitte, s nem kobozták tőle el a határon. A gyűjtemény zöme az Egyesült Államokban található, Reagan elnök át is nyújtott a nyolcvanas években egy albumra valót egyik találkozójuk alkalmával Gorbacsov főtitkárnak. „A mai Oroszország nem az 1917 előtti Oroszország helyreállítása, a mai oroszok a szovjet emberek utódai, a mai Oroszország a Szovjetunió örököse” – hangsúlyozta az előadó.

Gyimesi Zsuzsanna a Kukrinyikszi baráti alkotó közösséget mutatta be, amely Magyarországon szintén csak a beavatottak, elsősorban az idősebbek  előtt ismert. A Kukrinyikszi betűszó, három elválaszthatatlan barát nevéből  - Mihail Kuprijanov, Porfirij Krilov, Nyikolaj Szokolov – áll össze. Mindhárman tehetséges festőként, grafikusként indultak, s végül a politikai karikatúra fenegyerekeiként váltak ismertté a 20-as és a 40-es években, de könyveket is illusztráltak (Tizenkét szék, Klim Szamgin).  A második világháborúban karikatúráikat fegyverként használták a nácik elleni harcban, s ezek oly hatásosak voltak, hogy a németek állítólag elhatározták: az elsők között végzik őket, ha esetleg meghódítanák a Szovjetuniót,  a kíméletlen publicisztikájáról ismert Ilja Ehrenburggal és az érces hangú bemondóval, Jurij Levitannal együtt. A Kukrinyikszi tagjai mindezt túlélték – jelen lehettek a náci főbűnösöket elítélő nürnbergi  per tárgyalásain - hosszú életük során több ezer karikatúrát szignálták Kukrinyiksziként, a szovjet vicclapok zászlóshajója, a Krokogyil szinte egyik száma sem jelent meg Kukrinyikszi-karikatúra nélkül.

Szintén Gyimesi Zsuzsanna vezette fel az est történelmi-művészeti sorozatának záróakkordját, a Szergej Paradzsanovról 2013-ban nemzetközi összefogással készült életrajzi filmet, Olena Fetyiszova és Serge Avedikian alkotását. A film a legismertebb Paradzsanov-filmek (Elfelejtett ősök árnyai, A gránátalma színe, A szurámi vár legendája) forgatásának, a forgatások körüli hercehurcák, Paradzsanov megpróbáltatásainak  újrajátszása. Az örmény származású, de a grúziai Tbilisziben született, s Moszkvában és Kijevben is élt Paradzsanov  kevés filmet készített. Korai műveit  gyakorlatilag megtagadta,  első komoly filmjének az Elfelejtett ősök árnyait tekintette. Paradzsanov a kultúrák metszéspontjában élt, filmjei nem is filmek, hanem türelmet és elmélyülést kívánó összművészeti alkotások, amelyekben kevés szó hangzik el, annál több az excentrikus beállítás, jelenet. Paradzsanov filmjei nem szokványos mozifilmek, inkább artisztikus „képzőművészeti” alkotások. A kevés film azzal magyarázható, hogy Paradzsanov nem volt hajlandó művészi elveiből engedni, a börtönévek sem törték meg – vélhetően kicsapongó életmódjának, „munkakerülésének” ürügyén zárták néhány évre börtönbe -, s végül is boldog emberként halt meg.