2009-ben Zöldhelyi Zsuzsa professzor kapta a Ruszista Életműdíjat az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért kuratóriumának egyhangú döntése alapján. A díjátadó ünnepségen Hetényi Zsuzsa professzor laudálta a kitüntetettet. A Ruszisztikai Központ ezzel a szöveggel emlékezik a mindenki által tisztelt és kedvességéért, közvetlenségéért, jóindulatáért szeretett Zöldhelyi Zsuzsára.

Hetényi Zsuzsa: Laudáció Zöldhelyi Zsuzsa életmű-díja alkalmából
2009. december 4.

"Szeretnék felolvasni két laudációt.
1. Zöldhelyi Zsuzsa, a tudós, oktató és közéleti ember
Zöldhelyi Zsuzsa nevének hallatán számtalan asszociáció fut át a szakemberek agyán.
Jókai, Turgenyev, Goncsarov,
műfordítás-történet, recepciótörténet, szöveggyűjtemények,
szerkesztések, válogatások, jegyzetek.
Orosz írók magyar szemmel.

Tulajdonképpen ez a kis szabad versnek is beillő felsorolás az életmű vázlata, amelyre úgy tekintsünk, hogy – kiszámoltam és tapasztalom – egy könyvhöz az alapos filológusnak legalább tíz évre van szüksége, miközben cikkek, szövegpublikációk sorában érleli a témáját.

Zöldhelyi Zsuzsa életkorát mindenki tudja, ha máshonnan nem, akkor a kerek születésnapjaira kiadott könyvek sorából. 1945 és 1948 között a Pázmány Péter Tudományegyetem angol-francia-orosz szakán tanult, majd Leningrádban szerzett diplomát 1951-ben. Először a Lenin Intézetben, majd 1956 után az ELTE Orosz Filológiai Tanszékén volt adjunktus, majd ugyanitt docens 1963-től 1992-ig, ekkor vonult nyugalomba címzetes egyetemi tanárként. 1961-ben kandidátusi, majd 1990-ben doktori címet szerzett a Magyar Tudományos Akadémián.

A XIX. századi irodalomtörténet, az összehasonlító irodalomtudomány, valamint a fentebb említett kutatási területei voltak oktatási tevékenységének fókuszában is.

Nemzetközi konferenciák során szerepelt (német, orosz, szlovák, lengyel, cseh, ukrán és hazai pályán) és tudományos testületek, folyóiratok szerkesztőségei tartottak számot szakértői munkájára (RGGU Tudományos tanácsa, Nemzetközi Szlavisztikai Komité, MTA doktori bizottsága, Modern Filológiai Társaság, Studia Slavica, Filológiai Közlöny).

Zöldhelyi Zsuzsa 1993-ban harmadmagával alapította meg „Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában” doktori programot, amelynek szervezője és oktatója volt, és napjainkig fáradhatatlan támogatója.

2. Zöldhelyi Zsuzsa, a zöldfülűek patrónusa
Zöldhelyi Zsuzsát a Katyusa éneklése közben ismertem meg, egy sok orosztanárt és lelkes diákot vegyítő kedves társaság meg-nem-mondom milyen összejövetelén, mert Zsuzsa gimnáziumi orosztanárom barátnője volt. Ennek révén lett nyilván az érettségi elnököm is. Egy hónap sem telt bele, újra egy asztal két oldalán ültünk, a felvételin, ahová ugyan az izgalomtól félájultan érkeztem, de hamarosan Zöldhelyi Zsuzsa óráján ülhettem. Aki nem csak tanított, hanem nevelt. Nem csak kérdezett, hanem várakozó tekintettel beszédre provokált. Aki biztató mosollyal hallgatta a legelrugaszkodottabb okfejtéseket, és mélységesen szégyellte magát a vizsgázó helyett, amikor az nem tudott felelni. Anyaian elnéző volt, mégis akkor nőtt igazán nagyot a szememben, amikor az államvizsgán megbuktatott valakit azért, mert nem tudott elég jól oroszul.

Felső évfolyamosként nagy élményem volt a közös tankönyvszerkesztés és később, már kollegájaként, a közös írás. Ifjabbaknak mesélem, hogy akkor gépírással történt a cirill és magyar szöveg vegyes, 5 példányos előállítása, és az átütőpapír csúszott. Akkor is, amikor két cirill sor kedvéért áttekergettük egy másik írógépbe, és akkor is, amikor a 700 oldalas kézirat 5-6 példányának szétrakása következett. Ez hatalmas asztalok rituális körbejárásával történt: sorban mindenki felvesz egy-egy lapot és a padlóra halmokba rendezi. A káosz sorozatos előállítása közben a kétségbeesés elől az egyetlen menekülés a fokozódó erejű nevetés volt.

Zöldhelyi Zsuzsával élmény volt a felvételiztetés is: nem feltétlenül és nem csak a tudást kerestük, hanem az érdeklődést és az affinitást, és ha rátaláltunk, rafináltan srófoltuk fölfelé a pontszámokat.

Zöldhelyi Zsuzsa rendíthetetlenül figyelte fiatal kollégái pályáját, és taszigálta őket előre az érvényesülés felé. Amikor kialakult valamilyen bíráló bizottságunk, megbeszélte velünk, kitől mi várható. Amikor konfliktusokba keveredtünk, békített. Ajánlások sorát írta hosszú éveken keresztül. Ha hülyeséget mondtunk, csak ránk nézett, és megkérdezte elnyújtva: „igeeeen?” Ha nem tetszett neki valami, csak hümmögött: „...hát nem tudom...” Legutóbb három éve mondtam laudációt Zöldhelyi Zsuzsának, a Filológiai Társaság tiszteletbeli taggá választásának alkalmából, ebből idéznék:  Zsuzsa megtanított, hogy „a formákat hogyan lehet tartalommal megtölteni és emberi arcúvá, értelmessé tenni. Sokan vagyunk, akik neki köszönhetjük, hogy a nem mindig barátságos hivatalos keretek között érvényesülni, emelkedni, pályázatot nyerni, publikálni, munkatársakat találni és szakmailag fejlődni képesek lettünk... Mert körülöttünk – lehet – sokan voltak a tehetségesek és okosak, de kevesen az emberiek és gondoskodóak.”

Szerénysége, visszafogottsága, jókedve és toleranciája a „Zöldhelyi-paradigma” megjelöléssel bevonulhat egyetemünk hagyományai közé.

Nemcsak a kiemelkedő tudóst, hanem sokunk szakmai patrónusát köszöntöm az életmű-díj elnyerése alkalmából szívesen és szeretettel.