|
Szabó Viktor másodéves doktoranduszhallgató a Ruszisztikai Központban idén megszervezett Kutatók Éjszakáján a címben említett témában tartott érdekes és maradandó prezentációt.
Vigóczki Máté ruszisztika mesterszakos hallgató beszámolója:
Előadásában, leendő szakértőhöz illően, az első hallásra csupán elméleti témát nem csak érdekesen, de kézzelfogható és szemmel látható gyakorlati példákon át mutatta be. Röviden: az 1917-es eseményeket követően mely történelmi személyiségek lettek kijelölve arra, hogy szobrot, emlékművet állítsanak nekik a szovjet államban, kiket emeljenek olyan erkölcsi magasságba, hogy az utókor méltán emlegesse a nevüket (és természetesen az új hatalmat is)?
Az ominózus lista, melyet a Közoktatásügyi Népbiztosság Képzőművészeti Osztálya állított össze 1918 nyarán, egy fontos áprilisi dekrétum után született meg, amelyben a cárok és kiszolgálóik tiszteletére állított emlékművek lebontásáról és az oroszországi szocialista forradalom emlékmű terveiről hoztak határozatot. Az áprilisi dátum azért fontos, mer a döntéshozók szerették volna már a május elsejét új szobrokkal megünnepelni, de a gyakorlat (nem utoljára) megakadályozta a hatalmat ebben.
A leendő új szobroknak főleg forradalmárokat, közéleti személyiségeket, irodalmárokat kellett megformázniuk. Mindegyik történelmi alak az új hatalom legitimitását volt hivatott erősíteni, így kerülhetett előtérbe a zsarnoki hatalom ellen lázadó Spartacus, Brutus az ókori Rómából, a francia jakobinusok, a dekabristák, az utópikus szocializmus nagy alakjai, a nemzetközi munkásmozgalom főbb szereplői stb. Köztük aránylag kevés orosz személy kapott helyet, viszont az irodalmárok és művészek főleg közülük lettek kijelölve.
A téma azért rendkívül fontos, mert ekkor kezdődött el annak az új kultusznak a kiépítése, amelyben a legfőbb szerepet Marx és Engels kapta. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a bolsevik hatalom, mint több más esetben is, csak nehézkesen tudta elindítani a változtatásokat. Hiába volt elvárás az új alkotások elkészítése esetén a „demokratikus”, azaz szinte mindenki előtt nyitva álló részvétel, a megvalósulásra kerülő tervek számos esetben silány minőségű alkotásokat eredményeztek, amelyek egyáltalán nem sugároztak tekintélyt és tiszteletet. A kultúra evolúciója azonban hamar eltüntette ezeket a rügyeket, a végeredmény pedig a szocialista realista művészetre jellemző forradalmiság és a proletariátus élharcosainak és művészeinek felülreprezentálása lett. A múltat ezáltal ugyan nem sikerült végképp eltörölni, de a történelemnek az új ideológia szempontjait figyelembe vevő átértelmezése, újrakanonizálása kezdetét vette.
|
