A Bábeli Október áradása programsorozat keretein belül prezentálta előadását a Ruszisztikai Központban Farkas Ádám másodéves doktorandusz hallgató. A szép számban összegyűlt hallgatóság az 1917-es orosz forradalom magyarországi sajtóvisszhangjába kapott betekintést az Est című napilap cikkei feldolgozásának segítségével.
Az Est meghatározó szerepet töltött be a magyar sajtóban, nagyon népszerű volt, számos rendszeres olvasóval rendelkezett, a világháború idején a csúcspéldányszám elérte a félmilliót is. A lap kerülte az unalmas, sablonos témákat, egyhasábos vezércikkeket közölt le. A szerkesztőségben folyamatosan arra törekedtek, hogy a középpontba nagy szenzáció kerüljön. Fontos megjegyezni, hogy a lap politikai pártoktól független volt, a világháború során a hivatalos álláspontot képviselte.
1917 márciusa során az Estben olyan cikkek jelennek meg, mi szerint az oroszországi forradalom a nép számára nagyon is kedvező folyamat. Az újság üdvözli az oroszországi megmozdulásokat, azonban megjegyezi, hogy a forradalom az angolok műve lehet, ők mozgatják a szálakat a háttérből, s a forradalom az angol érdekeket szolgálja. Ez a megállapítás az elfogadott „angol ellenségképnek” tudható be.
A későbbiekben két vonalon futtatja a történteket az Est. Egy részről az angolok konspirációjáról ír, másrészről pedig a pétervári szovjeteket is megemlíti. Egyre többször jelenik meg az újságban Nyikolaj Csheidze neve, akit megválasztanak a Pétervári Szovjet elnökévé. Ezen a bizonyos másik szálon Csheidzének, a mensevik politikusnak tulajdonítják a forradalom szervezője szerepet. Március végén már arról cikkeznek, hogy Oroszország a legszabadabb ország, a lelkekben tavasz van. Az Est nyíltan kiáll a szocialisták mellett.
A fordulópont 1917. április 18. és 21. közt következik be, mely időszakban az Est három darab olyan vezércikket jelentet meg, mely már a háború végét és a békét várja. Megváltozik a hangnem, túlzó, szenzációhajhász stílusban jelennek meg az ominózus cikkek. Az első cikk Oroszországgal és az orosz forradalommal foglalkozik. Említésre kerül benne a konspiráló Anglia és az, hogy orosz nép csak a békéért áhítozik. A második cikk a diplomatákat állítja szembe a béke követelőivel. A harmadik cikk egy értelmét vesztett háborúról szól. A fiatal doktorandusz rávilágított arra, hogy a napilap ezzel az olvasókat egyrészt informálta, másrészt kiszolgálta, hiszen az 1917. tavaszára megváltozott a közhangulat, kimerült a hátország, az emberek nem kértek többet a háborúból, az ilyen hangvételű cikkekre pedig volt kereslet.
Áprilistól novemberig egyfajta szimpátia hatja át az Est cikkeit a munkásokkal és a szocialistákkal szemben. Megírják, hogy kiadták az orosz munkások manifesztumát, s az oroszok kiáltása a legszebb a világon. Júniustól kezdve lesz az üldözött, bujdosó Lenin népszerű az Estben. Az újságban egyre gyakrabban olvasni Kerenszkij rémuralmáról.
Novemberben a nagy októberi szocialista forradalomról szuperlatívuszokban ír a napilap, Lenin és Trockij alakja úgy jelenik meg, mint Dantoné és Robespierré. Lenint úgy jellemzik, mint egy vérbeli orosz embert, s sokkal inkább, mint filozófus jelenik meg, s nem, mint politikus.
December 25-én közli a lap Pásztor Árpád versét, mely a Lenin címet viseli. A versben Pásztor Leninre, mint az új Krisztusra hivatkozik. 1921-ben az Ébredő Magyarok Egyesülete elnevezésű szélsőjobboldali párt támadást intéz az Est ellen. Megjelenik az ál-Est, amely ugyanúgy nézett ki küllemre, mint az eredeti újság, ám tartalma teljesen más volt. Az úgynevezett ál-Az Estben megjelenik a későbbiekben az „Est bűnlajstroma”, melyben eredeti cikkeket elemeznek és kommentálnak, a szerzőikről pedig jellemrajzot írnak. A forradalom előkészítőjének titulálják a lapot, s kiemelik, hogy az Est azért hirdette a békét, s nem a háborút propagálta, mivel ezzel több lapot tudtak eladni, tehát kizárólag gazdasági megfontolásokból volt békepárti a napilap.
Farkas Ádám előadását azzal zárta, hogy Móricz Zsigmond maga is elismerte azt, hogy a lap szerkesztője, Miklós Andor „szerkesztő zseni” volt, egy kivételes tehetséggel megáldott ember. Miklós mindig ráérzett arra, hogy mi kell az embereknek, miről szeretnének olvasni, s e szerint állította össze a lapot.
Kubik Zsombor
|