|
2017. november 22-én a ruszisztika szak első- és másodéves hallgatói a Műcsarnokba látogattak, a Tarkovszkij: Emlékek Tükre c. kiállításra. Az itt bemutatott képek Andrej Tarkovszkij Tükör c. önéletrajzi filmjének világához kötődnek - a rendező ezeket a képeket építette újjá filmjében, szédületes pontossággal.
Az előcsarnokban Medve Mihály várt minket, a kiállítás társkurátora. Az ő feladata volt, hogy a mintegy három ládányi fényképből tárlatot készítsen. Először a kiállítás önálló befogadására buzdított bennünket, majd bemutatott nekünk pár figyelemre méltó fényképet, végül egy kerekasztal-beszélgetés során mesélt még a tárlatról és megválaszolta a felmerülő kérdéseinket.
A kiállítás meg is kívánta az elmélyült, csöndes, egyéni szemlélődést. Elsőre egyszerűnek tűnt az elrendezés – négyszögletű terem, fehér falain szalagként végigfutó fényképek, az ajtótól jobbra a rendező életrajza, balra pedig édesapjának versei. A terem közepén egy újabb lehatárolt tér, oldain fényképek, benne a film képkockái peregnek. Az egyszerűség azonban rétegzett letisztultság. Belépni ebbe a térbe – spirituális élmény. A fényképek, a filmből származó dallamok, hanghatások a film élményvilágába vonják a nézőt, miközben éppen annak keletkezését követheti nyomon. Rafinált módon a tükörbe nézés tapasztalatát idézi – az ember egyszerre kerül egy, a valóság határát súroló térbe és figyeli meg kívülről, hogyan került oda. A látogató egyszerre ismerkedhet meg a rendező és a film háttértörténetével, egyszerre láthatja a gyermekkor és a film forgatásának dokumentumait és azt a szellemi hálót, összetett forrásrendszert, ami táplálta a rendezőt és művet egyaránt.
Lev Gornung fotográfusnak, a család barátjának, részletgazdag képei mélyen költőiek – alapvetően meghatározták a film felvételeit. Nem pusztán tartalmukkal – itt például az újjáépítendő ház kinézetére gondolok – de látásmódjukkal és hangulatukkal is. A ’30-as években készült családi- és a ’70-es évek forgatási fotói amellett, hogy párbeszédet folytatnak, egyenesen egymás mellé zökkentik a különböző idősíkokat, ahogyan ezt maga a film is teszi. Különösen megragadó egymás mellett látni a rendező édesanyjának fiatalkori képeit és azt a felvételt, amin az idős anya az ő fiatalkori énjét alakító színésznő mellett áll. A feljegyzések tanúsága szerint az édesanya mélyen átélte a nem mindennapi forgatást.
A képek között a falon a rendező édesapjának, Arszenyij Tarkovszkijnak verseit is olvashatjuk, akinek művészetéhez Andrej felnőtt korában intenzíven kapcsolódott. Apjának mitikus látása, a visszatérő ‘orosz táj’ toposza alapvetően meghatározta Andrej munkásságát. A verseket meg is hallgathatjuk Arszenyij liturgikusan éneklő hangján – őt halljuk magában a filmben is.
És miért ez a tűpontos újrateremtés? Andrej Tarkovszkij számára fontos a rituális ismétlés szerepe, szerinte már nem lehet kapcsolódni a korábbi, egyetemes tradíciókhoz, új rituálét kell teremteni, amihez elkezdhetünk ragaszkodni. Ez az új rítus lesz az, ami túllendít minket a szakadékon.
Köszönjük a tárlatvezetést!
Nun Barbara mesterszakos hallgató
 
|
