A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna

E neves festő élete korántsem mondható könnyűnek. Olyan időszakban élt, amikor a világ rohamosan változott. Megélte az első világháborút, az Orosz Birodalom megszűnését, s ezzel együtt a bolsevik hatalomátvételt is. Mindemellett magánéletében egyik csapás érte a másikat. Két éves korában elvesztette édesapját, édesanyja így egyedül maradt négy gyermekkel, egészen fiatalon. Felnőtt életében sem volt szerencsésebb, hiszen a harmincas évei elején nagyon komoly műtéten esett át, melynek következtében többé nem volt képes tolókocsi nélkül mozogni. Ami pedig akár teljesen tönkre is tehette volna a családot lelkileg, az a harmadik gyermekük elvesztése volt.

Kusztogyijev Asztrahány városában nőtt fel, s itt érte egy olyan maradandó élmény, amelynek köszönhetően elhatározta, hogy festőművésznek áll. 1887-ben a Vándorkiállítási Társaság soron lévő kiállítása ebbe a városba is eljutott. Az ekkor kilenc éves Borisz Mihajlovicsot teljesen elvarázsolta a Társaság kiállítása, s arról álmodozott, hogy majd egyszer Ilja Repin tanítványa lesz. Tizenötéves korától Pavel Vlaszov – szintén peredvizsnyik művész – tanítványa lett, aki rajzolásra tanította. Érdekesség, hogy három éven keresztül csak fekete-fehér rajzokat készíthetett. 1896-ban a pétervári Állami Művészeti Akadémia festőnövendéke lett, s teljesült az álma. Ilja Repin beválasztotta a legtehetségesebb tanoncai közé. Kusztogyijev olyannyira elsajátította mesterének stílusát, hogy már szinte meg sem lehetett különböztetni, melyik ecsetvonás  kihez tartozik. Ez tetten is érhető Repin egyik leghíresebb festményén, Az Állami Tanács ünnepi közgyűlése 1900-1903 címűn. Ennek a festménynek az egyik részét tudni illik Kusztogyijev festette. Természetesen a festmény bemutatása után hírnévre tett szert, s ezzel együtt egyik megrendelés követte a másikat. Az a tény, hogy ösztöndíj segítségével Spanyolországba és Franciaországba utazhatott tanulni, nagyon sokat hozzátett a művészetéhez, kezdte megtalálni a saját „hangját”. Az 1904-ben festett Reggel című festményén már érzékelhető, hogy nem akar többé Repinnek megfelelni, hanem a saját stílusa szerint fest. 1906-os Vásár című képét rosszul fogadta a kritika, azonban a festő nem foglalkozott ezzel. Kusztogyijev saját elmondása szerint inkább érezte magát az orosz vidék festőjének, mint a nagyvárosokénak. Miután tolószékbe kényszerült, képzeletből festett tovább. Képein nem volt hajlandó tudomást venni a világháború okozta szörnyűségekről. Olyan festményeket akart létrehozni, amelyek képesek voltak vidámságot csempészni annak az életébe, aki rájuk nézett. Nem csak a világháború elől, de rohamosan romló egészségi állapota elől is menedéket keresett a művészetekben.

Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a portréfestészetben (II. Miklós orosz cár, A kereskedő felesége, Makszimilian Alekszandrovics Volosin), hanem a táj- és életképek (Pravoszláv farsang, Tél, Cséplés) megfestésében is jeles volt, nem beszélve a történelmi képekről (Bolsevik, A Komintern 2. Kongresszusa Szentpéterváron).

Borisz Kusztogyijev azon festők közé tartozott, akik a forradalom során nem mozdultak el a harcos avantgárd irányába, noha a forradalom eszméjével azonosulni tudtak.

 Lénárt Lejla ruszisztika MA szakos hallgató