|
2019. februári 5-én elérkezett a Színház Évéhez kapcsolódó rendezvénysorozatunk második estéje: oktatók, kollégák és hallgatók együtt látogatták meg a Pesti Színházat, hogy megtekintsék Mihail Bulgakov Bíborsziget című darabjának bizonyos mértékig átírt változatát.
A műsor kis késéssel kezdődött, ugyanis az egyik színész, Varju Kálmán az utolsó pillanatban lebetegedett, s maga a rendező, Hegedűs D. Géza vállalta magára, hogy egy szövegkönyv segítségével beugrik a helyére. A szerepcsere tulajdonképpen nem billentette ki az előadást az egyensúlyából, hiszen egyébként is dominált benne a színházi próbafolyamat elejére jellemző káosz és fejetlenség. Talán ez volt a legmarkánsabb különbség Bulgakov eredeti darabjához képest: míg ott a színházi próba megkezdése és a cenzor érkezése csupán keretbe foglal egy a forradalom történetét fricskával parafrazáló előadást, addig Hegedűs D. Géza rendezésében a főszereplő maga a társulat, aminek tagjai az új darab főpróbáján csetlenek-botlanak, ripacskodnak, próbálkoznak megformálni az új szerepet.
Kis csoportunk tagjait megosztotta az előadás, de annyiban mindenki egyetértett, hogy az eddig számunkra ismeretlen Bulgakov-darabbal érdemes lesz a jövőben közelebbi ismeretségbe kerülni, már csak azért is, hogy nyomára jussunk a darabban olyan erős történelmi áthallások eredetijeinek.
Márciusban a Radnóti Színház és Alekszandr Osztrovszkij következik. Aki szeretne csatlakozni a színház-odüsszeiához, jelentkezzen a ruszisztika@btk.elte.hu címen.
Mészáros Zsófia
Egy alternatív hang (Gyimesi Zsuzsanna):
"Mihail Bulgakov 1927-ben írta a Bíborsziget című darabot, amit 1928-ban mutattak be Moszkvában. Mindössze fél évig volt műsoron – igaz, hogy ezalatt több mint 60 előadást megért –, a legközelebbi színrevitelre Oroszországban azonban csak 60 év múlva, 1988-ban került sor. Beteljesítette önmaga jóslatát a színdarab, hiszen arról szól, hogy betiltják a Bíborsziget című előadást.
A bohózatban sok a fricska a szovjet hatalom furcsaságaival, az irodalmi élet és a cenzúra nevetséges működésével kapcsolatban, így inkább az a meglepő, hogy egyáltalán bemutathatták az 1920-as évek végén. Mára azonban a darab elvesztette erejét és ezen nem segített Hegedűs D. Géza igyekezete sem, hogy aktualizálja az áthallásokat. Inkább egyfajta nosztalgia érződött az előadásban azok után az idők után, amikor még merésznek számítottak a mű poénjai. A színészi játék, a díszletek és a jelmezek is porosak voltak. Egyedül a színpadi mozgás vitt egy kis kortárs dinamikát az előadásba. Annak ellenére, hogy láthatóan a közönség nagy részét megnyerte magának a produkció, a Ruszisztikai Központ színházi listáján inkább csak az „ezt is láttuk” rubrikába fog bekerülni."
|
