|
2019. július 1-én 18 órakor Kirill Szerebrennyikov Nyár című filmjének vetítésével indult „Az orosz kultúra nyári csemegéi” című programsorozat a Ruszisztikai Központban.
A füllesztő hőség ellenére nagyszámú érdeklődő jött el a vetítésre. Egyrészt valószínűleg vonzó maga az évszakhoz illő cím. Másrészt az utóbbi években újra divatja lett a könnyűzene történetének hírességeiről szóló játékfilmeknek. (A Nyár az 1980-as évek elején játszódik Leningrádban és sztorija a Kino együttes megalakulása és Viktor Coj énekes ismertté válása köré szerveződik. Az orosz-szovjet könnyűzene legendáinak játékfilmes feldolgozása egyébként a Vlagyimir Viszockijról szóló filmmel indult el 2011-ben.) Harmadrészt Magyarországra is eljutott a 2018-ban debütált film körüli történések híre. Végső soron jó PR-nak bizonyult, hogy a rendezőt a forgatás vége felé sikkasztás vádjával letartóztatták és házi őrizetbe vették, ami szerencsére nem akadályozta meg a film utómunkálatainak elvégzését.
Mind Oroszországban, mind a nagyvilágban jó kritikai fogadtatásban részesült a Nyár, és nem maradtak el a fesztiváljelölések és -díjak sem. 2018-ban az Oroszországi Filmművészeti Akadémia legrangosabb nemzeti filmszakmai díjcsaládjában, a Nikán 12 kategóriában kapott jelölést az alkotás, amiből négyet meg is nyert, köztük a legjobb rendezőnek járót.
A ruszisztikai filmklub nézőinek körében vegyes érzelmeket váltott ki a Nyár. Aki ismerte az együttest, de nem szerette a zenéjüket, annak nem tetszett, mert a kortörténeti vonulat nem volt elég erős ahhoz, hogy felülírja a zenei stílus nem-szeretetét. Aki Kino és Viktor Coj-rajongó, annak nem volt eléggé zene központú a végeredmény. Aki a filmes formabontást szereti, annak nem volt eléggé kísérletező az alkotás (noha kitűnő, animációval tarkított részletek vannak benne). Aki viszont szereti a műfajt, de nem szereti a hollywoodi megközelítéseket, annak nagyon is bejött a Nyár. Összességében mindenki úgy állt fel a helyéről, hogy ezt a filmet - így is, úgy is - meg kellett nézni, hiszen a mi közelmúltunkról is szól.
Vélerménymorzsák a közönségtől:
"A film nekem azért tetszett, mert ismereteim alapján teljesen életszerűnek tűnt benne a szovjet rock világa az 1980-as években. Kiegyensúlyozott volt benne az idősebb generáció ellenállása, a filozófia, a buli. Nagyon tetszettek az animált részek. És nem utolsó sorban: kevesen mutatják be ilyen finoman az intelligens szerelmi háromszöget. Illetve abból is tudom, hogy tetszett, mert még ma is a Passenger és a Leto számokat dúdolom."
"Ebben a filmben lehet látni Viktor Cojt Bruce Lee-ként harcolni civil ruhás KGB-s ellen, a szovjet tömegközlekedésben egymás mellett aszalódó emberek pedig spontán eléneklik a Passengert, szóval őrült jó dolgok vannak benne."
|
