|
Kira Kovalenko 2017-ben bemutatott „Szoficska” című filmje méltán került be Oroszország hat legjobb elsőfilmes alkotása közé, amelyeket 2017 végén egyszerre mutattak be az ország nagyvárosaiban az „Új fiatal film” program keretei között.
A Ruszisztikai Központ idei harmadik nyári csemegéje - július 15-én - kifinomult és különleges ízlésvilágot képviselt. A balladai hangvételű, lassú, de feszes tempójú alkotás egy abház nő életútját idézi meg, aki háborútól terhelt korban élt, beleesett mind az abház kulturális kódok, mind a sztálini terror túlkapásainak csapdáiba és mégis hű tudott maradni saját belső értékeihez: az egyenességhez, alázathoz, elfogadáshoz, odaadáshoz, küzdéshez, megbocsátáshoz.
Kira Kovalenko nagyszerű tehetségnek ígérkezik. Vele kapcsolatban folyton elhangzik, hogy a karizmatikus Alekszandr Szokurov nalcsiki műhelyében nevelkedett és a mester jegyeit viseli magán első önálló filmje, de szerintem e nélkül az információ nélkül is figyelemre méltó alkotás a „Szoficska”. Nem csak ahhoz képest, hogy első film, és nem csak azért, mert kiütköznek rajta a szokurovi erények. Kovalenkonak sikerült a „Szoficská”-ban mélységes tragédiákról mesélni, anélkül, hogy a nézőnek is meg kellene szakadni a főhős cipelte terhek alatt. A film nem szentimentális, nem melodramatikus, nem vádló, nem haragos stb. – hanem szép, több értelemben is. Egyrészt konkrétan: a film egyik legnagyobb erénye a csodálatos operatőri munka, a másik pedig a színészi jelenlét, amit amatőr és félamatőr színészeknek köszönhetünk, no meg a kitűnő rendezői színészvezetésnek. Szép a film a történetmesélés szintjén is. Módjával ugyan, de örömnek, vidámságnak, megértésnek, tiszta kapcsolatoknak is jut hely a sok tragédia és emberi káosz közepette.
Nagyszerű irodalmi alapanyagot választott Kira Kovalenko. Fazil Iszkander abház származású író 1997-ben publikált „Szoficska” című kisregényét adaptálta filmvászonra. A művet Iszkander oroszul írta, a film viszont abházul szól szép abház szereplők szájából. Ez a megoldás is erősíti a film balladai hangulatát, hiszen segít abban, hogy ne a szavakra figyeljünk első sorban, hanem a metakommunikációra és a lényegi történésekre, érzésekre, döntésekre.
Érdemes megnézni a filmet és elolvasni a kisregényt. Ha esetleg nem tetszene, akkor is hozzá fog tenni valamit a bennünk lakozó emberségességhez.
|
