Egy országos, reprezentatív felmérés eredményei
A magyarok hagyományosnak mondható – történelmileg determinált – Oroszország-ellenessége, az 1945 után ránk kényszerített szovjet modell, valamint az 1990-es évek elejének brutális russzofóbiája ismeretében vizsgálandónak tartottuk a magyarok oroszokhoz való viszonyulását, mert minden ezzel kapcsolatos vélekedés csak találgatás lehetett. Korábban ilyen vizsgálat nem készült, ezért egyszerre több megközelítést is alkalmaztunk, és több célnak is meg akartunk felelni. 2002-vel kezdődően, de különösen 2005-től a magyar-orosz kapcsolatok látványosan bővültek, javultak. A ruszisztikai szakma képviselői ugyan már régóta a kapcsolatok élénkítése mellett érveltek – a Magyar Ruszisztikai Egyesület és Intézet éppen a magyar-orosz viszony drámai romlása idején, 1990-ben alakult -, de a magyar politikai elit a rendszerváltást követő másfél évtizedben csupán a Nyugatra koncentrált. A gazdasági érdekek ugyan évtizedünk közepére kikényszerítették az elmozdulást a holtpontról, de senki sem tudhatta, hogy mindez milyen közegben megy végbe, mennyire számíthat a lakosság támogatására. A magyarok hagyományosnak mondható – történelmileg determinált – Oroszország-ellenessége, az 1945 után ránk kényszerített szovjet modell, valamint az 1990-es évek elejének brutális russzofóbiája ismeretében, valóban vizsgálandónak tartottuk a magyarok oroszokhoz való viszonyulását, mert minden ezzel kapcsolatos vélekedés csak találgatás lehetett. Korábban ilyen vizsgálat nem készült, ezért egyszerre több megközelítést is alkalmaztunk, és több célnak is meg akartunk felelni.
A TÁRKI Zrt. által végzett kutatás az un. OMNIBUSZ-vizsgálat keretében, 1033 fős, reprezentatív mintán készült, amely nemi, életkori, iskolai végzettségi és település-típusú metszetekben az országos arányokat követte. A kérdezőbiztosok egy több kérdést tartalmazó kérdőívvel keresték fel a kérdezetteket, amelyben a kérdéseknek csak egy része vonatkozott az oroszokra – a megkérdezettek tehát nem tudták előre, hogy egy átfogó orosz témájú felméréshez (is) adnak anyagot. A megkérdezésre szeptember közepén került sor, már egy, a helyhatósági választások miatti kampányban politikailag eléggé felbolydult országban, de még éppen a Magyar Televízió ostroma (és azzal együtt a Szabadság-téri szovjet emlékmű meggyalázása) előtt.
Első kérdésünk közvetlenül az oroszokkal kapcsolatos lakossági attitűdre kérdezett rá – más népekkel való összehasonlítás keretében. Az ötös skálán a következő sorrend alakult ki: 1. svéd (3,87), 2. német (3,40), 3. amerikai (3,18), 4. orosz (2,77), 5. román (2,37). Érdekes: ahogy haladunk a fiatalabbaktól az idősek, az iskolázatlanabbaktól az iskolázottabbakig, úgy javul az oroszok megítélése (míg pl. az amerikaiaké ellenkező mozgást ír le). Tehát a tőlünk legtávolabb eső, viszonylag kevéssé ismert, de elismert nép kapta a legkedvezőbb értékelést, míg közvetlen szomszédunk a legkedvezőtlenebbet. Az oroszok ez utóbbihoz közelítenek, de nincsenek túl távol az amerikaiak megítélésétől.
Míg az első kérdés inkább a pozitív attitűdöt vizsgálta (Mely nép mennyire szimpatikus a megadott öt közül?), addig a második a negatívra kérdezett rá – történelmileg. Itt azokat a népeket kellett megnevezni, amelyek a legkedvezőtlenebbül hatottak a magyar történelemre. A végeredmény szimbolikusra sikeredett: a válaszok 56%-a az oroszokat említette, míg 50% a törököket. Ez kétségtelenül azt bizonyítja, hogy az elmúlt másfél évtizedben sem hagytak fel a történelem oktatásával az iskolákban, de a történelmi-politikai közelség okán az oroszok lettek az első számú történelmi kártevők, mintegy a 150 éven át Magyarország jelentős részét megszállva tartó törökök helyébe lépve. A fasizmus és náci megszállás a maga 38%-os említésével így szinte relativizálódott, a Habsburg-uralom pedig kifejezetten felértékelődött a közemlékezetben (24%).
A következő két kérdés az orosz nyelv helyét és fontosságát kutatta a világban. Arra a kérdésre, hogy mely nyelveket érdemes megtanulni, magasan az angol vitte el a pálmát: az összes megkérdezett 80%-a első helyen jelölte. Az említések sorrendjét is figyelembe vevő un. erősorrend a következőképpen alakult: 1. angol (35%), 2. német (27%), 3. francia (13%), 4. olasz (8%), 5. spanyol (7%), 6. orosz (5%). Az 1990 előtt kötelezően, tehát legtöbbek által tanult orosz a 6. helyre csúszott vissza, ám az összes említés 7,5 %-át kapta, ami jóval meghaladja a magyar közoktatásban oroszul tanuló kevesebb, mint 1% iskolás korú gyermek számát.
Arra a kérdésre pedig, hogy az iskolában választható nyelvként szélesebb körben is lehetne-e tanítani az oroszt, a lakosság igen megengedő volt. 46% válaszolt úgy, hogy aki akarja, az tanulhassa, 14% gondolta úgy, hogy jó lenne, ha minél többen ismernék az orosz nyelvet hazánkban, és csak a megkérdezettek 1/3-a vélekedik akképpen, hogy inkább a nyugati nyelveket kellene hatékonyabban tanítani.
Az ötödik kérdés az orosz kultúrával kapcsolatos ismeretekre kérdezett rá – a lehető legáltalánosabb formában. Meg kellett nevezni három olyan orosz személyiséget, aki a legjelentősebb az egyetemes kultúra szempontjából. Itt a legnagyobb meglepetést a magyar lakosság információ- és tudáshiányának a mértéke jelentette. Függetlenül attól, hogy az orosz irodalom klasszikusai ma is tananyagnak számítanak az iskolai oktatásban, a megkérdezettek 42%-a egyetlen egy nevet sem tudott felidézni emlékezetében. Egyébként az un erősorrend a következő: 1. Tolsztoj (18%), 2. Puskin (12%), 3. Lenin (10%), 4. Csajkovszkij (8%), 5. (holtversenyben) Dosztojevszkij és Gorbacsov. De Putyin sincs nagyon lemaradva – ő a 8., míg Sztálin éppen csak kicsúszott a top 10-ből (11.).
És végül a hatodik kérdés a magyar-orosz kapcsolatokat firtatta – külön a gazdasági, a politikai és a kulturális-tudományos kapcsolatokat. A válaszok nagyon pozitívak. A magyar lakosság 65%-a növelni szeretne a gazdasági kapcsolatokat, szemben a csökkentést kívánó 5%-kal. A kulturális-tudományos kapcsolatok esetében szinte ugyanez a helyzet (61%, illetve 2%). A politikai kapcsolatok területén már érezhetően visszafogottabbak az emberek: csak a megkérdezettek 38%-a akarja őket növelni, míg 8% kifejezetten csökkenteni szeretné. Egyébként, ahogy nő az iskolai végzettség, úgy növekszik a politikai kapcsolatok növelésének igénye is ( alapfokú végzettség: 33%, középfokú: 43%, felsőfokú: 53%).
Milyen általános következtetéseket vonhatunk hát le a fenti felmérésből? A magyar lakosságnak a közepesnél alig valamivel rosszabb a véleménye az oroszokról és 56%-a (különösen a fiatalabb, a 18-39 év közötti generáció) gondolja úgy, hogy az oroszok nagyon kedvezőtlen hatással voltak a magyar történelemre. A kultúrájukról ugyan döbbenetesen keveset tudnak, de a rossz emlékek ellenére fontosnak tartják nyelvüket és megengedők annak tanítását illetően. A magyar-orosz gazdasági, kulturális-tudományos kapcsolatok további fejlődését a döntő többség akarja, a politikai kapcsolatok jelenlegi szintjét pedig csak elenyésző kisebbségük fejlesztené vissza.
Egy hosszú távon (történelmileg) és rövid távon (politikailag) is determinált, évszázados tévhitekkel, torzításokkal, előítéletekkel terhelt, az előjeltől függetlenül mindig egyoldalú orosz-felfogás ma minden szélsőségtől mentes, nyitottságot sugalló, várakozásteljes, végső soron realista és pragmatikus képet mutat. Minden ideológiai és politikai erőszaktétel-kísérlet ellenére.
A kapcsolatok bővítésének megvan tehát a kellő társadalmi támogatottsága és legitimációja. Most már csak az ehhez szükséges szellemi infrastruktúra megóvására és fejlesztésére kellene egy kicsit áldozni. Minden, a kapcsolatokban érdekelt félnek. Magyaroknak, oroszoknak egyaránt.
Szvák Gyula
|
